A mai meccsen ugyan nem minden sikerült, de ami a leglényegesebb az az, hogy győzelemmel zártuk. A védelem brutálisan helytállt és teljesen levette a pályáról az ellenfelet, még azt a Todd Gurley-t is, aki ugyan az első drive-ban hamar megszerezte a vezetést a vendégeknek, de semmi egyebet nem tudott hozzátenni. Nálunk a pontgyártást szintén futásból Latavius Murray kezdte el, majd folytatta is.
Keenum nagyszerűen hozta megint a meccset, az elkapók örömmel kapkodták a passzokat. Thielen nagyon nagy lépést tett az 1000+ yardos szezon felé ugyanis ma is összeszedett 123 yardot és 1 TD-t. De még milyen TD-t. Az elkapása után lefordult a védő elől és 65 yardon keresztül vitte a labdát egyenesen az endzone-ba. Ez volt az a pontszerzés, ami végleg megpecsételte a Los Angeles gárdájának szereplését. Tőlünk még az is belefért, hogy Forbath némi meglepetésre viszonylag rövidtávról két alkalommal is mezőnygól kísérletet rontson. Elég ideges volt mindkettő után, reméljük, hamar túllép rajta és visszajön a hibátlan énje.
A csapat tehát magabiztos 7:24 -es győzelmet aratott az év eddigi legfontosabb meccsén, talán kicsit simábban sikerült, mint vártuk, bár ugye a negyedik negyedig kiélezett volt a meccs (7:7). A mérleg mostantól 8-2 és mivel a Packers-t lemosta a Ravens a Lions pedig nyert a Bears ellen, így továbbra van előny bőven. Ezt az előnyt jövő héten tovább növelhetjük, hiszen a csütörtöki napon, azaz Hálaadás Napján a Detroit Lions ellen lépünk pályára, akik ellen az első meccs szoros volt, de kikaptunk, most győznünk kell.