Két év hosszú idő, pontosan ennyit kellett várni, hogy a Minnesota Vikings visszakerüljön oda, ahová igazán tartozik. A vasárnapi Bengals elleni fölényes, 34:7-es győzelem azt jelentette, hogy a Vikings ismét felülhet csoportja, az NFC NORTH trónjára és ezzel biztosan résztvevője a 2017-es év rájátszásának. Összességében az NFC Északi csoportját negyedik alkalommal nyertük meg (2008, 2009, 2015 és 2017), de az újraosztás előtt már 17 alkalommal elmondhatta ugyanezt. A rájátszásba pedig szintén két év után leszünk megint jelen, összesen pedig 29. alkalommal próbáljuk elhódítani a Lombardi Trófeát.
[tweet 942501849579520000]
Az alapszakasz még nem ért véget, a hátralévő meccseket (Green Bay, Chicago) mindenképp nyerni kell, hogy a kiemelés meglegyen, sőt azért is versenyben vagyunk, hogy hazai pályán játszhassuk az összes meccsünket a rájátszásban, ami ugye nem lenne rossz.