Nem hozott sok pontot, viszont történelmi sikert igen a Vikings-Packers legutóbbi összecsapása, melyet a 16. játékhéten rendeztek.
A pénteki incidens ellenére minden rendben zajlott, már ami a stadion és a mérkőzés biztonságának biztosításáról szólt. A találkozón hamar eldőlt, hogy a Vikings fog nyerni, már az első negyedben gyakorlatilag pontot tettünk az ügy végére.
Forbath két mezőnygóllal, míg Diggs egy szép TD elkapással keserítette a Packers életét. A második negyedben nem és a harmadik és negyedik negyedben is csak 1-1 mezőnygól esett. Smith, akiről senki se érti miért nem került be a Pro Bowl keretbe most “csak” 2 interceptionnel járult hozzá a győzelemhez.
Minden pontot a Vikings szerzett, így 1971 után ismét tudtunk úgy nyerni, hogy az ellenfél nem szerzett pontot. A Packers csapatát első alkalommal sikerült nullázni.
Persze a meccsel nem feltétlen lehetünk elégedettek, ennek például Zimmer edző hangot is adott, de ha ilyen játékkal az ősi rivális nullázva és 16 ponttal tudjuk felülmúlni, akkor egye fene, most elég lesz ez.
A mérleg 12 győzelem 3 vereség. A rájátszás már megvan, a kiemelés viszont még csak 99%, hiszen 3 csapat is csak arra vár, hogy az utolsó fordulóban kikapjunk a Chicago-tól. Mi ezt a szívességet nem fogjuk nekik megtenni, így a Vikings december 31. után remélhetőleg csak január második hetében fog pályára lépni.