Előzetes: Saints-Vikings | NFL, NFC főcsoport elődöntő

saivikpo2Eljött az idő egy kis focira, ismét összecsap a New Orleans Saints és a Minnesota Vikings csapata, most azonban nem holmiféle alapszakasz meccsen teszik ezt, hanem a nagyon fontos, vérre menő főcsoport elődöntőben.

Míg a Vikings előnyt élvezve pihenhette végig az elmúlt hétvégét, addig a Saints kemény meccset játszott a Carolina együttesével.

Nagyon nagy várakozás előzi meg a mai mérkőzést, sokan a forduló legnagyobb összecsapását várják. Ki sok ponttal, ki kevéssel, de óriási küzdelemmel. A Vikings egy év alatt totális átalakuláson ment át és sikerült a liga egyik legjobbjává válni. A védelmünk bivaly erős, a támadóink pedig mindent megtesznek. A mostani ellenfelünk a Saints, az első játékhéten nem bizonyult nagy akadálynak, de azóta sok idő eltelt, ez már nem az a Saints, akiket 29:19-re legyőztünk. Ott van Kamara, akit agyonsztárolnak a ligában, igaz alapja is van, hiszen remek futó és nagyon nagy fegyverténye a NO csapatának. 

A védelmünk a liga egyik legjobbja, mind futás, mind passz ellen, emellett a kapott pontok száma is minimalizálva van. Ez elég lehet arra, hogy a támadók nyugodt ritmusban termeljék a yardokat és a pontokat. A mai meccsen mutatottaknak oroszlánrészét a védelemnek kell vállalnia.

Méllyen bennünk van még a 2009-es NFC döntő, amikor sajnálatos módon nem sikerült Super Bowl-ba jutnia a csapatnak, egy rövidzárlat miatt a meccs végén, de ez most nem fordulhat elő. Revansot akarunk venni, Brian Robison meg még inkább, hiszen egyedül ő maradt meg a 2009-es NFC döntős Vikings-ból, akik végül lecsúsztak a nagy döntőről.

És akkor az idei jelmondattal zárnám: BRING IT HOME!

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.