Pat Shurmur távozik a csapattól, a Giants vezetőedzője lesz a továbbiakban

Sajnos bekövetkezett az amitől sokan féltünk, még véget sem ért a menetelés, még mindig van esély a Super Bowl részvételre és győzelemre, de a csapatot máris elkezdték szétszedni.

Bár játékos még nem, egy nagyon fontos ember, nevezetesen a támadásokért felelős Pat Shurmur távozik a csapattól és a jövőben a New York Giants csapatának vezetőedzője lesz.

Shurmur épphogy csak összerakta ezt a támadósort Minnesota-ban, máris új kihívások elé néz. Az szinte borítékolható volt, hogy sok csapat körbeudvarolja (ez meg is történt) és nyílt titok volt az is, hogy elviszik majd vezetőedzőnek. Eddig nagyon úgy volt, hogy az Arizona Cardinals lesz a befutó, de mostanra kiderült, hogy a Giants tudta neki megadni azt, ami miatt a Nagy Almában való szereplés mellett döntött.

Ezzel a lépéssel az a híresztelés, hogy viszi magával Keenum-ot kicsit alábbhagyott, hiszen ott van Eli Manning, aki nem hinném, hogy padra szorul a jövő évben.

Nem tudjuk, hogy fog ez fejben hatni a játékosokra, hogy a támadó koordinátoruk fél lábbal már másik csapatban van, de nem szabad, hogy ez most a fejekben legyen. A következő cél a Philadelphia legyőzése és majd meglátjuk a többit.

Spielman-nek és Zimmer-nek pedig megint egy ilyen jó fogásra lenne szüksége, hogy egy ilyen kaliberű OC-t húzzon elő a kalapból.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.