McAdoo vagy McCoy lehet a Vikings új támadókoordinátora

Csapatunknak szüksége lesz egy új támadó koordinátorra, hiszen Pat Shurmur, aki jelenleg ezt a pozíciót tölti be a következő évtől már a New York Giants vezetőedzői posztját fogja betölteni. A hivatalos bejelentésre még ugyan várunk, de lényegében már csak az aláírás hiányzik a szerződésről.

Eddig főleg két személy jött szóba Shurmur pótlását illetően, akiket elvileg megfelelőnek találnak az új Vikings OC-nek.

Az egyik opció a volt Denver Broncos OC, Mike McCoy, aki korábban a San Diego Chargers vezetőedzője is volt 3 évig. Legutóbb, a tavalyi szezonban a Broncos támadásaiért felelt, de november 20-án kirúgták, miután sorozatban 6 meccset buktak.

A második lehetőség a volt New York Giants vezetőedző, Ben McAdoo, aki 2016-ban még a rájátszásba vezette csapatát, de a tavalyi szezonban teljesen összeomlottak az irányítása alatt, így szezon közben megvált tőle a klub.

Megoszlanak a vélemények, hogy melyikük lenne a megfelelő, de többen inkább Mike McCoy mellett tennék le a voksukat.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.