Megköttetett a megállapodás, mostantól John DeFilippo lesz a Minnesota Vikings támadó koordinátora. Hamar egyességre jutott a két fél, hiszen szerdán kértek engedélyt egy csütörtöki találkozóra, majd még aznap meg is állapodtak.
Pat Shurmur Giants-hez való távozása után elég sok idő eltelt ahhoz képest, hogy gyorsan akarták pótolni a támadó koordinátort, de mindeddig kivártak. A hivatalos bejelentés még nem volt, de az NFL hivatalos oldal és bennfentesek is megerősítették a DeFilippo érkezését.
DeFilippo most 39 éves, de nem mondható tapasztalatlan edzőnek. 2005-ben érkezett az NFL-be, akkor a Giants csapatánál kezdett. Utána a Raiders-ben és a Jets-ben is QB edzőként szerepelt. Két évig visszatért az egyetemi football-hoz, ahol a San José State Spartans QB edzője, majd egy év múlva támadó koordinátora is volt. Az NFL-be a Raiders-hez tért vissza, majd a Browns támadó koordinátora volt, mielőtt 2016-ban az Eagles-nél lett volna QB edzőnek kinevezve.
A megfelelő embert szerették volna megszerezni OC pozícióba és DeFilippo személyében ezt Spielman és Zimmer is megtalálta. Sokáig versenyben volt Kevin Stefanski is az OC posztra, de a hírek szerint, most hogy nem őt nevezeték ki, követheti Shurmur-t a Giants-hez OC-ként.
Vikings körökben sajnos viszont sokat tartanak attól, hogy ez is csak egy rövidtávú szerződtetés lesz, ugyanis DeFilippo egy ilyen idény után az Eagles-ben, majd ha a Vikings-ban is megcsinálja a kiváló szezont támadó koordinátorként, akkor ugyanúgy potenciális vezetőedző jelölt lesz belőle, akikkel kapcsolatban mindenki tudja, hogy végül úgyis kinevezik. Erre a legjobb példa Pat Shurmur, aki tavaly még TE edző volt, idén OC, majd jövőre HC egy másik csapatnál.