Kaphat-e második esélyt Manziel?

Johnny Manziel_1Johnny Manziel megpróbál visszatérni a legmagasabb szintre, de ehhez neki duplán kell dolgoznia, mint másoknak. A Browns egykori játékosa botrányaival hamar kijátszotta magát a ligából és egy időre el is tűnt.

A napokban azonban ismét előkerült egy szinte teljesen új Manziel, aki nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint ismét a legfelsőbb szinten való szereplést. Elmondása szerint teljesen megváltozott az élete, nem bulizik, elhagyta az alkoholt és az előírt gyógyszereket is szedi a már korábban megállapított bipoláris zavarokra. Elmondta továbbá, hogy a belső baráti köréből is megszabadult jó pár embertől és már nem veszi körül magát olyanokkal, mint korábban. Johnny egyelőre majd a Spring League-ben szerepel, de később az NFL-ben is bizonyíthat, ha lesz olyan csapat, aki ad neki esélyt.

Itt jön a Vikings a képbe. A Minnesota egy olyan csapat, amely nem veszi el lehetőséget a félresiklott játékosok elől és ad egy második esélyt is. Példakereséshez nem is kell messzire menni, elég csak Michael Floyd-ra emlékezni, aki többször tartóztattak le ittas vezetés miatt, még ráadásul akkor is, amikor már Vikings játékos volt.

A mostani QB helyzetre való tekintettel, minimális kockázattal lehetne szerződtetni és a keretben tartani őt az előszezon alatt és kitudja Mike Zimmer és az új OC, John DeFilippo – akivel egyébként a Browns-nál már dolgoztak együtt – mit tud kihozni belőle.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.