Megtörtént a hivatalos bejelentés, mostantól a New York Jets játékosa a fiatal irányító, Teddy Bridgewater.
Bár már mindenki tudott róla, hivatalosan csak most lett bejelentve, hogy Teddy Bridgewater aláírt New York Jets csapatához. A fizikai felmérőkön simán átment, semmi nem gördített akadályt az üzlet elé. Szerződése egy évre szól és elvileg 15 millió dollárt is megkereshet ennyi idő alatt.
Az, hogy kezdő lesz-e, majd elválik, hiszen Josh McCown is 10 millióért írt alá, ráadásul a Jets nemrégiben feltradelt az összesített 3. helyre a drafton, így amennyiben irányítót húznak, nagyon nagy feladat elé állítják Teddy-t. Amennyiben mégis sikerül neki a kezdővé válás, akkor alig várjuk a Vikings-Jets meccset a következő idényben.
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések
Közzétéve: Gergo Kmety
Először 2006-ban találkoztam az amerikai football-al mint sporttal. A gyönyörűsége azonnal magával ragadott. A Vikings-nak szintén ez idő óta a vagyok rajongója, talán nem túlzás ha azt mondjuk Magyarországon az egyik, ha nem a legnagyobb fanatikusa. Jared Allen volt a kedvencem és ideigazolásával még jobban bebiztosítottam magam a csapat mellett. 2007-ben én is kipróbáltam magam ebben a sportban és végül több éven keresztül rendszeresen űztem a játékot, több hazai csapatban is megfordultam. A sérülés nem került el, karrieremnek is egy térdsérülés vetett véget. A magyar Vikings rajongói oldalt 2008 tavaszának egyik napján alapítottam, melynek máig fő koordinálója vagyok.
Gergo Kmety összes bejegyzéseinek megtekintése