Mondhatjuk, hogy nem lepődtünk meg teljesen a Vikings tegnap esti választásával kapcsolatban, hiszen már a mock draftok során is sok helyen hozzánk sorolták a 30. helyen kiválasztott játékost.
Bár a fal is megerősítésre szorul, Spielman-ék most mégis a UCF cornerbackjét, Mike Hughes-t választották ki az összesített 30. helyen.
4 és fél óra várakozás után Goodell végre kisétált a pódiumhoz és felolvasta Hughes nevét. A szurkolók, akik a draft party-n vettek részt örültek a választásnak és persze örültünk mi is. Voltak akik kicsit meglepődtek, hiszen a board-on ott volt még jó pár falember, akiket el lehetett volna hozni, de úgy tűnik Rick bácsi erősorrendjében Hughes volt a legjobb elérhető játékos.
Fiatalodik a CB sor, hiszen Waynes és Alexander után most itt van Hughes, aki elsősorban valószínűleg a speciális egységben fog helyet kapni. 2015-ben a North Carolina egyetemről kitették őt és volt egy fegyverrel való visszaélése is. Tavaly érkezett a UCF csapatához, ahol nélkülözhetetlenen tagja volt tökéletes szezont lehozó csapatnak. Kicsit kicsi játékos, amin ugye sokat nem lehet csiszolni, nem úgy a képességein. A labdákat jól tudja lehúzni, bár a magas elkapók ellen alacsony termete miatt kicsit hátrányban van.
Szóval elsősorban a special team-ben fog szerepelni, ráadásul visszahordó képességeit itt bőven kamatoztathatja, amivel nem áll rosszul. Tavaly két kickoff és egy punt return TD-vel szerzett pontokkal járult hozzá a csapata sikereihez. A mai napon a második és harmadik körrel folytatódik a draft, ahol biztosra vehető, hogy támadó falember érkezni fog.