Brian Robison a szezon végén visszavonul

BrianRobison1A csapat veterán védő játékosa, Brian Robison egy beszélgetős műsorban nyilatkozta, hogy ez lesz az utolsó éve lila-arany szerelésben.

A már 35 éves játékos nem megy másik csapathoz, hanem a 2018-as idény után befejezi pályafutását. Manapság elég ritka az NFL-ben és már szinte minden sportágban, hogy egy játékos karrierje során egyetlen csapat színeiben szerepeljen. Spielman érkezésével 2012 óta viszont egyértelműen törekednek erre a csapatnál.

Robison mellett az utóbbi években sok Vikings játékos kapott mindig szerződést a csapattól, akik csakis Vikings mezben léptek pályára profi korukban. Robison 2007-ben az NFL Draft negyedik körében érkezett és azóta alapemberré vált. Nemrégiben belement fizetése drasztikus csökkentésébe is, csak azért hogy a csapatnál maradhasson.

A játékos elmondása szerint élvezi ezt a játékot, de minden bizonnyal ez az utolsó szezonja, mint profi játékos. Bár hozzátette, hogy augusztusban azért még kérdezzenek rá, mert határozott választ akkor fog adni.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.