A nagy menetelés véget ért, Brian Robison-t elküldte a csapat

BRobisonX11 szezon után a Minnesota Vikings megköszönte az egyik leghűségesebb játékosának munkáját, Brian Robison a 2018-as év keretszűkítésének áldozata.

Habár az utóbbi időben már nem kapott akkora szerepet és a szezon előtt bejelentette, hogy ezután az idény után visszavonul, tegnap kicsit meglepődtünk, mikor a Vikings együttese bejelentette, hogy elküldték a 11 éve őket szolgáló védőjüket, Brian Robison-t.

Robison 2007-ben a Draft 4. körében került a Minnesota Vikings együtteséhez. A Texas Longhorns-nál lehúzott egyetemi éveiben is már kiemelkedővezér volt, de a Vikings-ban nyugodtan mondhatjuk, hogy a védelem és talán a csapatnak is igazi kulcsfigurája, vezére lett.

A Vikings-ban 173 alapszakasz mérkőzésen szerepelt, ami alatt majd 300 szerelést, 13 kikényszerített labdavesztést, 8 szerzett labdát és pár éve szerzett még egy TD-t is. Egyetemi éveiben, még 2005-ben Nemzeti Bajnok lett a Texas együttesével.

Hiányozni fog a csapatból, hiszen nem csak teljesítményével, de lélekjelenlétével is mindig a csapatot erősített. Hiányozni fognak a mókázásai is. A bejegyzést végül az ő szavaival zárjuk:

“Szomorú nap! Szeretlek titeket Vikings rajongók, csapattársak, edzők és mindazok, akikkel az évek során megismerkedhettem. Ez most fájdalmas, de még nem a búcsú ideje. Találkozunk még. Köszönöm a Vikings-nak ezt a 11 csodálatos évet és magát a lehetőséget.”

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.