Gophers: Nagyarányú győzelem az idénynyitón

Gophers1X.pngElégedetten tekinthetünk vissza a Minnesota Golden Gophers első mérkőzésére a 2018-as idényben, hiszen nagyarányú, 48:10-es sikert ért el a New Mexico State ellen.

Kicsit megkésve, de itt a rövid összefoglaló egyetemi csapatunk első idei tétmeccséről, amin magabiztosan és viszonylag simán tudta felülmúlni ellenfelét. PJ Fleck második évét kezdte meg mint vezetőedző és nagy reményekkel mentünk neki a szezonnak.

Nem volt könnyű dolgunk, mert a keretben nincs (vagyis eddig a meccsig nem volt) olyan irányító, aki legalább 1 passzt eleresztett volna egyetemi meccsen. Az újonc Annexstad kapta meg a lehetőséget és élt is vele, hiszen nem látszott rajta, hogy első meccse. 220 yarddal és két TD passzal vette ki a részét a sikerből. Az első negyedben egyenlőek voltak az erőviszonyok ezért is 7:7 volt az állás, de a második negyedtől megindult a Gophers henger. Bár pár perc erejéig vezettek a vendégek, de a zsinórban 4 TD-t szerző Minnesota hamar eloszlatta a kétségeket. Green előbb egy 3 majd 9 yardos futással szerzett egy-egy hatpontost, majd Antoine Winfield Jr. egy 76 yardos puntreturn TD-vel örvendeztette a hazai közönséget.

A kilátogató több, mint 41 ezer néző nem csalódott a második negyedben sem, igaz ott sokkal kevesebb pontot láthattak, hiszen csak Carpenter 2 mezőnygólját és Williams egy TD futását csodálhatták.

A srácok tehát jól debütáltak az idei szezonban, reméljük, hogy mai Fresno State elleni meccs is hasonló sikerrel zárul.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.