Összegzés: Vikings 29, Packers 29 | Alapszakasz, 2. játékhét

Gem2XX.pngTovábbra is veretlen a Minnesota Vikings és a Green Bay Packers is, még úgyis hogy a második héten egymás ellen kellett pályára lépniük.

Ezt a 29:29-es végeredményt sok minden befolyásolt, hiszen volt nagyobb Packers előny, bravúros Vikings felzárkózás, majd hosszabbítás és benne két Vikings és egy Packers mérkőzéslabda. 

A meccs előtt és nagyjából a meccsen is állandóan az folyt a sajtóból, hogy Rodgers micsoda mágus mert gyakorlatilag félholtan is játszik. Persze valóban szerepelt és eleinte bár nem sok köze volt a játékhoz, de csak összehozták az ikszet.

Nagyon szerencsétlenül indult (és végződött) a meccs számunkra, hiszen egy 0 yardos punt blokk return TD-vel a Packers megszerezte a vezetést. Ezután egy minta drive-al egyenlítettünk, de innentől a negyedik negyedig csak kóvályogtunk a pályán. 

A 14 pontos hátrányból Packers mezőnygólokkal tűzdelve Diggs dupla TD elkapásával és Thielen bravúros döntetlenre mentő TD elkapásával borzolta a kedélyeket a két csapat. Meg kell említeni, hogy ilyenkor a Vikings rúgója (illetve volt rúgója) Daniel Carlson már kihagyott egy mezőnygól kísérletet.

A hosszabbításban előbb a Packers majd a Vikings is elpuskázott egy győzelmet jelentő mezőnygól lehetőséget. Majd elérkezett az utolsó időkérés, amivel Zimmer 4 másodperccel a vége előtt állította meg a pörgő órát. 35 yardról kellett lőnie az addigra már kétszer rontó Carlson-nak. Nem sikerült megugrania a feladatot, hiszen a labda jó messzire elkerülte a kaput, így maradt a döntetlen.

A következő meccsünk a Bills ellen lesz, akik ellen nyernünk kötelező.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.