Összegzés: Vikings 20, Bears 25 | Alapszakasz, 11. játékhét

Nem úgy sült a Vikings pihenőhét utáni visszatérése, mint ahogy arra számítottunk, a Bears győzelmével megerősítette vezető pozícióját a csoport élén.

Bár a rájátszást érő hely még mindig megvan, jelenleg a hatodik kiemelt a csapat a Bears elleni szereplés nem igazán való a rájátszásba. Szeretett csapatunk sajnos az utolsó negyedig mintha a pályán se lett volna. Első pontjainkat is csak a harmadik negyedben szereztük meg.

Nem igazán van arra ésszerű magyarázat, amit múlt vasárnap összehoztunk. Cousins majd 50 passzolási kísérletének csak alig több, mint fele volt jó, kétszer eladta labdát, de többször is nagyon nagy homályokat dobott. Mindemellett a futójátékunk szinte említésre sem volt méltó. A csapat RB-i összesen 17 yardot tudtak futni egész meccsen, ami 13 próbálkozásból bizony 1,3 yard/futás átlagot hoz ki. Ez borzasztóan kevés. Persze most már esküdöznek az edzők, hogy a futást fejleszteni fogják, hogy ezzel is tehermentesítsék a passzkényszerbe belehajszolt Cousins-t.

Thielen átlépte a 1000 elkapott yardos határt, így csatlakozott a korábbi Vikings elkapó, Randy Moss-hoz, akivel most már holtversenyben vezetik azt a listát, amin 1000+ yardos elkapók vannak az első 10 meccs után. A Bears ellen Diggs is újra jó formát mutatott 126 elkapott yarddal a legeredményesebb elkapó volt.

A következő meccsünk is fontos lesz, a Green Bay látogat hozzánk. Azt a meccset meg kell nyerni és nem csak azért, mert a Packers gyengélkedik, hanem mert kell a győzelem és kész.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.