Mike Priefer szerződéshosszabbításán dolgozik a Vikings

mprieferx1Úgy tűnik elégedettek a vezetők a Vikings speciális egységének munkájával, ugyanis a vezető koordinátor szerződésének meghosszabbításán dolgoznak.

Mike Priefer ezek szerint biztonságban érezheti magát, hiszen annyira elégedettek a munkájával, hogy a nemsokára lejáró szerződésének meghosszabbításán dolgoznak. Priefer 2011 óta felelős a special team vezetéséért és úgy tűnik, az elmúlt 7 évet figyelembe véve elégedettek vele. Pedig nem feltétlenül volt mindig jó és ugye az utóbbi időben ez már szemmel látható hanyatlást hozott.

A kicker poszt még mindig óriási hiányposzt, bár az idei évből kiindulva ez kivétel nélkül szinte minden csapatra igaz, de sajnos meccsek is mentek el a rossz rúgások miatt, többek között az a bizonyos NFC Wild Card meccs a Seahawks ellen vagy például az idei Packers elleni meccs (ami döntetlen lett), amivel – bár már kár ezen spekulálni – meglehetett volna a rájátszás most is.

A most 52 éves volt haditengerészeti helikopter pilóta szerződése nemsokára lejár és mindenképp szeretnék meghosszabbítani, de felkészültek arra az eshetőségre is, ha Priefer esetleg nemet mondana a hosszabbításra.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.