Sajnos nem az elvárásoknak megfelelően alakult csapatunk számára a 2018-as szezon, hiszen a 8-7-1-es mérleg nem volt elég a rájátszáshoz, de ennek ellenére is voltak a csapatban kiemelkedő teljesítmények, gondoljuk csak Thielen elkapásaira vagy Hunter zsákolásaira. Most viszont vizsgáljuk meg kicsit jobban, hogy a játékosaink teljesítménye mire volt elég az NFL mezőnyében, illetve azt hogy csapaton belül kik voltak a legjobbak.
Irányítók
2018 Vikings Best Team:
QB: Kirk Cousins
Kezdjük rögtön az irányítókkal, hiszen a csapat egyik, ha nem a legfontosabb tagjáról beszélünk. A három irányítónkból idén csak Cousins kapott szerepet, ami érthető is, hiszen úgy Siemian, mint Sloter is csak Kirk kapitány sérülése esetén lépett volna pályára. Tehát Cousins mint a 16 mérkőzés 1051 snapjén a pályán volt, ezzel pedig az egész csapatból egyedüliként abszolválta a snapek 100%-át. Cousins 606 passzkisérletéből (4. legtöbb) 425 talált elkapóra (3. legtöbb), ami 70.1%-os pontosságot jelent, ez pedig Brees mögött (74.4%) a második legjobb volt a ligában. A 4298 passzolt yardja a 10. helyre volt elég, viszont a 7.09-es yard/passzkisérlet csupán a 24. legjobb volt idén, összehasonlításképpen tavaly Keenumnál ugyanez a szám 7.37 volt (13. legjobb). A passzjáték nem mindig pörgött 100%-on, de 268.6 yard/meccs (15. legtöbb) így is összejött Kirk kapitánynak, ahogy 30 passzolt TD (9. hely) és 10 interception (20. hely) is. Nagyrészben a gyenge támadófalnak is köszönhetően sikerült 40 sacket is benyeljen, ami a 10. legtöbb volt idén (szegény Deshaun Watsont 62-szer verték földhöz). Összességében sikerült egy 99.7-es passer ratinget összehozni, ami csak a 10. legjobb volt a ligában, ám Cousins karrierjének második legjobb szezonjára pont elég volt. (2015-ben a Redskins színeiben 101.6-os passer ratinget ért el)
A PFF szerint Cousins értékelése 79.3 volt, ami a 15 legjobb az irányítók között.
Futók
2018 Vikings Best Team:
RB: Latavius Murray
RB: Dalvin Cook
Folytassuk az én személyes kedvenc pozíciómmal, a futókkal. Egy biztos, idén a futójátékban nem sok örömünk volt, hiszen McKinnon távozását követően a Cook-Murray párosnak jutott az a nemes feladat, hogy belerongyoljon az amúgy is pocsék támadófal kellős közepébe. És amennyire sz*rul hangzik ez az egész, annyira sz*rul is nézett ki a pályán. Murray 461 snapet (43.86%), Cook pedig 491 snappet (46.72%) volt fent a pályán, de még Murray 16 meccsre osztotta el a snapeket, addig Cook – sérülése miatt – csak 11 meccsre. A futási kísérletek aránya 140-133 volt Murray javára, a futásonkénti megtett yardok száma pedig Cooknál (4.6, 24. hely) volt jobb. Mivel Cook öt meccsel kevesebben hozott össze ugyanannyi yardot, mint csapattársa, így érthető hogy a meccsenként futott yardok száma is nála volt jobb (55.9 vs 36.1). És hogy mennyire gyenge volt a futójáték: ezt a kategóriát (is) Zeke Elliott nyerte 95.6 yard/meccs-el, ez pedig több, mint amit Cook és Murray együtt hozott össze (92 yard/meccs). Ez már már bicska machetenyitogató! Na de haladjunk… Murray 6 TD-t, még Cook csak 2 darab hatpontost rohangált össze (Gurley 17-et :D), ráadásul Cook kétszer még el is hagyta a labdát, ketten együtt pedig 45 darab 1st down-t szereztek. Ne feledkezzünk meg Mike Boone, Roc Thomas és C.J. Ham futásairól sem, igaz hárman együtt 25 kísérletből csak 85 yardot szereztek.
Volt még három non-RB játékosunk is, aki szaladgált a disznóbőrrel a kezében. Kirk kapitányunk 44-szer iramodott meg, ezekből 123 yardot és 1 TD-t (futkorászás köben négyszer el is hagyta a labdát) tett be a közösbe, még Diggs (62 yard) és Thielen (30 yard) is kivették a részüket a futásokból.
A PFF-től Murray 76.2-es, még Cook 73.1-es értékelést kapott, előbbi a 20., utóbbi a 26. legjobb volt a futók között.
Elkapók
2018 Vikings Best Team:
WR: Adam Thielen (Pro Bowl)
WR: Stefon Diggs
TE: Kyle Rudolph
Elkapó fronton kimondottan jól szerepeltünk, hiszen a 2000-es szezon után – Randy Moss (1437 yard) és Cris Carter (1274 yard) – ismét volt két 1000+ yardos elkapónk Thielen (1373 yard, 9. legtöbb) és Diggs (1021 yard, 20.legtöbb) személyében. Tightend poszton se voltunk rosszak, hiszen Kyle Rudolph elkapásokban és yardokban is karrierje második legjobb szezonját hozta. Thielen és Rudolph mind a 16 mérkőzésen kezdőként kapott szerepet, még Diggs – sérülés miatt – csak 15 meccsen játszott. Thielen 1011 snapet (96.19%) volt fent a pályán, Diggs 874-et (83.16%), Rudolph pedig 925-öt (88.01%). Cousins passzainak 64.97%-a (384 passzkísérlet) az előbb említett három elkapó felé szállt, ezekből pedig 72.66% (279 elkapás) célba is ért, amiből összesen 3028 yard született. (2012-ben Christian Ponder irányításával összesen 2935 passzolt yardja volt a csapatnak). Thielen elakpásonkét 12.2 yardot (62. hely) átlagolt, ugyanez a szám Diggsnél 10.0 yard (99. hely), Rudolphnál pedig 9.9 yard (100. hely) volt. Az elkapások után megtett yardok száma Thielen és Diggs esetében is 428 yardot volt, ami a 22. helyre volt elég. Thielen 85.8-as meccsenként elkapott yardátlaga a 12. legtöbb volt a ligában, még Diggs 68.1 YDS/G mutatója csak a 27. helyre volt elég. Mindkét elkapó 9 TD-t szerzett, Rudolphnak pedig 4 darab hatpontos jött össze. Hogy mennyire fontos eleme Thielen a csapatnak, azt jól mutatja a 74 darab 1st down a neve mellett (4. legtöbb), Diggsnél ez a szám 49, Rudolphnál pedig 32, ez pedig azt jelenti, hogy az elkapások után szerzett első kísérletek – összesen 219 darab – 70.78%-át (155 darab) ők hárman hozták össze. Amit külön érdemes még kiemelni, hogy az elkapások alkalmával – Thielen révén – csupán egyszer vesztettük el a labdatát.
Összesen 16 játékosunknak volt legalább egy elkapása idén, de a már fentebb említett hármason kívül érdemes megemlíteni további két elkapót Robinson és Treadwell (?!?!) személyében, illetve Cook-ot is. Hárman együtt 92 elkapást, 838 yardot, 43 sikeres első kísérletet és 8 hatpontost tettek be a közösbe.
A PFF szerint Thielen 89.5-ös értékeléssel a 7. legjobb elkapónak bizonyult idén, még Diggs 81.1-es értékelést kapott, ami a 15. helyre volt elég. A TE-k között Rudolph (64.2) csak a 35. legjobb volt.
Támadófal
2018 Vikings Best Team:
LT: Riley Reiff
LG: Tom Compton
C: Pat Elflein
RG: Mike Remmers
RT: Brian O’Neill
Elérkeztünk a csapat azon részéhez, aminek hallatán sok szurkolónak könnybe lábad a szeme, ez pedig nem más, mint az a k*rva támadófal. Csapatunk ezen egysége tavaly is pocsék volt, így a draftról érkező OT Brian O’Neill és a szabadügynök OG Tom Compton egy kisebb reménysugarat jelentett… aztán július végén jött a szörnyű hír: Tony Sparano, csapatunk támadófal edzője tragikus hirtelenséggel elhunyt. Sparano helyét a Clancy Barone, Andrew Janocko kettős vette át, ám egyikük sem volt képes rendbe rakni a falat. Sajnos arról nincs pontos információnk, hogy melyik játékost hány nyomásgyakorlást vagy sacket engedett, de az minden mérkőzésen tisztán látszott, hogy Kirk kapitány ritkán tudott zavartalanúl passzolni, az pedig végképp látszott hogy a futásoknak egyáltalán nem tudnak lyukakat nyitni. Kiemelkedő teljesítményre egyik O-line játékos sem volt képes, a legjobb értékelést a PFF-től a LT Riley Reiff kapta (73.6), aki posztján a 22. helyen végzett, az újonc RT Brian O’Neill 63.0-as értékelése pedig az 56. helyre volt elég. A két guard, Mike Remmers (58.9) és Tom Compton (60.2) épphogy befértek posztjukon a top50-ben, a másodéves center Pat Elflein pedig 43.5-ös értékeléssel a 38. “legjobb” center lett a ligában, ami azért is borzalmas adat, mert mint tudjátok 32 csapat szerepel a ligában és ugye a pályán egyszerre csak egy center található, így pedig egy rövid fejszámolással egyből rájövünk, hogy legalább öt (5!) csere center is megelőzte a PFF-nél. Ha a snapek számát nézzük, akkor kitűnik Remmers, aki 3 játékot leszámítva végig a ott volt a falban. A két center közül Elflein 863 snapet (82.11%), Brett Jones pedig 191 snapet (18.17%) töltött a pályán. A baloldali guard posztján Compton és a másodéves Danny Isidora osztoztak, előbbi 837 (79.64%), utóbbi 214 (20.36%) játék erejéig védte Cousins-t. A legnagyobb szórás pont a fal két szélén volt, ahol O’Neill (800 snap) és Reiff (793 snap) mellett Rashod Hill 529 snapet játszott jobb és baloldali tackleként, mindez pedig elég volt arra, hogy a PFF-től kapjon egy 57.8-as értékelést, ami a 67. helyre volt elég. Szomorú látni, hogy a saját posztján mindössze egy játékosunk (Reiff) fért be a top25-be, de elnézve az O-line idei produkcióját, valahol érthető is.
Védőfal
2018 Vikings Best Team:
NT: Linval Joseph
DT: Sheldon Richardson
DE: Danielle Hunter (Pro Bowl, All-Pro second-team)
DE: Everson Griffen
Folytassuk rögtön egy sokkal derűsebb csapategységgel, a védőfallal. Zimmer bá 2014-es érkezése óta a védelem – az első szezont leszámítva – rendesen gatyába lett rázva, ami a tavalyi szezonban csúcsosodott ki. Csapatunk 4-3-as védelemre van berendezkedve, de a NT Linval Josephnek hála könnyen tudunk váltani 3-4-es defensere, amit nagyon jól bizonyít a snapek elosztása is: a két kezdő belső falemberünk, Sheldon Richardson 718 snapet (69.10%), Joseph pedig 669 játékot (64.39%) töltött a pályán, de a rotációs emberek, mint a DT Tom Johnson (342, 32.92%) és a NT Jaleel Johnson (260 snap, 25.02%) is rendszeresen kivették a részüket a játékból. A fal két szélén az ide Pro Bowler és második csapatos All-Pro Danielle Hunter (877 snap) és a szezon első felében magánéleti problémákkal küdző Everson Griffen (584 snap) pusztítottak, de Stephen Weatherly (523 snap) is kimondottan jól teljesített, főleg amikor Griffen helyettesítéséről volt szó. Szerelésekben egyik falember sem mutatott kimagasló teljesítményt, de Hunternek 21 alkalommal volt be negatív yardos szerelést, aminél az egész ligában csak Aaron Donaldnak (25) volt több ilyen jellegű megmozdulása. Zsákolásokban is Hunter volt a király, hiszen 14.5-szer vitte földre az ellenfelek irányítóit, ami a negyedik letöbb volt a ligában. Griffen tizenegy meccsen 5.5 sackig jutott, – a két DT – Richardson és Tom Johnson pedig 4.5-szer zsákolták az irányítókat és még – Griffen helyettese – Stephen Weatherly is betett 3 sacket a közösbe. Az ellenfél irányítóinak megütésében is jeleskedett a fal, hiszen Hunter (19), Richardson (16) és Griffen (13) is sokszor oda tudtak érni a QB-khez. Linval Josephnek, Jaleel Johnsonnak és Stephen Weatherlynek is volt kierőszakolt fumbleje, ám Joseph és Hunter vissza is hordott TD-re egy-egy fumblet.
A PFF szerint a két legjobb belső falemberünk Linval Joseph (75.6, 40. legjobb) és Sheldon Richardson (72.2, 51. legjobb) voltak. Danielle Hunter 77.9-es értékeléssel a 17. legjobb passzsiettetőnek bizonyult, még Griffen 68.6-os értékelése csak az 52. helyre volt elég. Mint már említettem, Stephen Weatherly jól helyettesítette Griffent, ami a 66.8-as (57. legjobb) értékelésen is látszik.
Linebackerek
2018 Vikings Best Team:
LB: Anthony Barr (Pro Bowl)
LB: Eric Kendricks
LB: Eric Wilson
Idén nem álltunk valami fényesen LB poszton, amivel Zimmer mester és az edzői stáb is tisztában volt, így nem is fektettek nagy hangsúlyt a LB-ek használatára, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az öt szerephez jutó LB összesen 2333 snapet töltött a pályán, ez pedig játékonként 2.22 linebackert jelent. Ez még akkor is meglepő szám lenne, ha végig 4-3-as védelemmel álltunk volna fel, de mivel többször is a 3-4-es védelmünk volt a pályán, így még inkább furcsának tünhet. De még mielőtt nagyon elkezdenénk ráncolni a szemöldökünket, gondoljunk csak Zimmer stílusára, aki imádja a sokoldalú safetyket és cornerbackeket, aki gyakran fel szoktak lépni a LoS-hez, ezzel megzavarva az ellenfél védelmét, és még a nickelback-ekről nem is beszéltünk (kicsit lentebb fogunk). Anthony Barr idén Pro Bowler lett pedig csak 13 meccsen tudott pályára lépni, bár így is kapott 808 snapet (77.77%). Barr társa, Eric Kendricks volt, aki 875 játékot volt fent a védelemben. A két kezdő LB cseréje hol Eric Wilson (336 snap, 32.34%), hol Ben Gedeon (309 snap, 29.74%) voltak. Szerelések terén Kendricks jeleskedett (108), akinek 8.1 játékonként volt egy sikeres szerelése. Kendricks után Anthony Barr (55) rendelkezett a második legtöbb szereléssel, akit a Ben Gedeon (53) követett, utóbbi 309 játék során érte el ezt a teljesítményt, de Eric Wilson is betett a közösbe 42 szerelést. A LB-ek által bemutatott 16 darab negatív yardos szerelésből Barr 8-at, Wilson 4-et, Kendricks pedig 3-at vállalt. Wilson és Barr többszor is oda tudtak érni az ellenfelek irányítóihoz, előbbi ötször ütötte meg QB-kat, kétszer pedig földre is vitte őket, utóbbi pedig 4 ütés mellett 3 sacket jegyzett. A passz elleni védekezésből Kendricks 7 leütött labdával vette ki a részét, amihez jött még Barr és Wilson 2-2 PD-je. Kendricks és Barr statisztikai lapján szerepel még 1-1 kierőszakolt fumble is, Kendricksnek pedig volt egy visszaszerzett fumbleja. Amikor az interceptionokről beszélünk, akkor ismét Kendricks neve kerül előtérbe, aki az ellenfél irányítóinak két passzát is lehalászta.
A PFF szerint a legjobb linebackerünk Anthony Barr volt, aki 71.4-es értékelést (27. hely) kapott. Eric Kendricks és Eric Wilson egyforma teljesítményre volt képes, amit a PFF 64.4-es értékeléssel díjazott (48. hely). Ben Gedeon 62.7-es értékelése csak az 56. legjobb volt a LB-ek között.
Cornerbackek
2018 Vikings Best Team:
CB: Mackensie Alexander
CB: Trae Waynes
Hiába Xavier Rhodes 74.11%-os (770 snap) kihasználtsága, Mackensie Alexander (565 snap, 54.38%) és Trae Waynes (692 snap, 66.60%) is jobb teljesítményre voltak képesek. A 2018-as draftról két játékos is szerepet kapott a CB-ek között, az egyik az 1/30-as Mike Hughes volt, aki – a 6. heti sérüléséig – 243 snapet játszott, a másik pedig a draftolatlan Holton Hill volt, aki 16 mérkőzésen 374 snapet volt fent a pályán. Szerelések terén Xavier Rhodes (47), Trae Waynes (44), Mackensie Alexander (43) és Holton Hill (36) is hasonló teljesítményre voltak képesek. Mivel Mackensie Alexander többnyire nickelback pozícióban játszott, így a 7 leütött passz, az 5 QB hits és a 4 sack teljesen érthető. Passz leütésekben Alexander (10) volt a legjobb, de Waynes (8), Rhodes (7) és Hill (7) is jól teljesítettek. Az újonc Hughesnak volt egy kierőszakolt és egy visszaszerzett fumbleje illetve egy interception visszahordása is. Lehalászott passza Trae Waynesnek, Xavier Rhodesnak és Holton Hillnek is volt.
A PFF szerint Mackensie Alexander 78.2-es értékelése a 16. legjobb volt a CB-ek között. Trae Waynes (69.1) épphogy befért a top50-be, még Xavier Rhodes 58.2-es értékelése csupán a 105. helyre volt elég.
Safetyk
2018 Vikings Best Team:
FS: Harrison Smith (Pro Bowl, All-Pro second-team)
SS: Anthony Harris
Az előző szezonban Harrison Smith a snapek 97.49%-án volt a pályán, idén ez a szám 98.56%-ra nőtt (1024 snap). Anthony Harris 623 játék (59.96%) erejéig állt a védelem rendelkezésére, még Andrew Sendejo 324 snapet (31.18%) töltött a pályán. Jayron Kearse (202 snap) és George Iloka (116 snap) viszont kevesebb játéklehetőséget kapott. Az előbb említett öt safety összesen 205 szerelést mutatott be, amiből Smith 84-et vállalt. Negatív yardos szerelések terén is Smith volt a király, aki kilencszer állította meg az ellenfél játékosait a LoS mögött. A második csapatos All-Pro játékosunk ötször ütötte meg az ellenfelek irányítóit, aminek eredménye 3 sack lett. Leütött passzokban és interceptionokben a Smith-Harris páros (6-6 leütött passz, 3-3 interception) verhetetlen volt. Smithnek és Ilokanak volt még 1-1 kierőszakolt fumbleje, Smithnek pedig 2 visszaszerzett fumbleje.
A PFF szerint Anthony Harris 89.0-es értékeléssel a 3. legjobb safety volt a ligában, Smith pedig 79.7-es ratinggel a 13. legjobb. A másik három safety 70 körüli értékelése sem tűnik borzalmasnak.
Kickerek és punterek
2018 Vikings Best Team:
K: Dan Bailey
P: Matt Wile
Kai Forbath távozása után, a csapatnak új rugóra volt szüksége. Csapatunk GM-je, Rick Spielman gondolt egy merészet és az 5. körben draftolta az Auburn rugóját, Daniel Carlson. Mint utólag kiderült, ez nem volt egy jó ötlet, mivel a fiatal kicker két mérkőzés után 4 mezőnygól kísérletből csupán egyet tudott értékesíteni. Carlsonnak mennie kellett, a csapat pedig leigazolta a szabadügynök, ex-Cowboys-os Dan Bailey-t. Az új kicker 14 mérkőzésen játszott, ezeken pedig a mezőnygólok 75%-át (21/28) és az extra pontok 96.8%-át (30/31) értékesítette (előbbi a 29., utóbbi a 11. helyre volt elég).
Matt Wile első Vikings-es szezonja kimondottan jóra sikerült, hiszen 72 puntjából összesen 3255 yardot szerzett (mindkettő a 10. legtöbb az NFL-ben), közöttük egy 70 yardos (3. leghosszabb) megagiga punttal. Wile labdái átlagosan 45.2 yardot tettek meg (15. legjobb átlag), egy puntját blokkolták, két elrúgott labdája touchbackre, 27 pedig az ellenfél húsz yardosán belülre szállt. További 19 puntja lett fair catch, 31 labdát pedig visszahordtak, amiből összesen 188 yardot szereztek az ellenfelek. Ez a 6.1 yard/visszahordás az 5. legjobb volt az NFL-ben, ami nyílván az egész speciális csapat érdeme is.
És akkor lássuk a legjobbakat
2018 Minnesota Vikings Best Offense (PFF grades)
QB: Kirk Cousins
RB: Latavius Murray
RB: Dalvin Cook
WR: Adam Thielen (Pro Bowl)
WR: Stefon Diggs
TE: Kyle Rudolph
LT: Riley Reiff
LG: Tom Compton
C: Pat Elflein
RG: Mike Remmers
RT: Brian O’Neill
2018 Minnesota Vikings Best Defence (PFF grades)
NT: Linval Joseph
DT: Sheldon Richardson
DE: Danielle Hunter (Pro Bowl, All-Pro second-team)
DE: Everson Griffen
LB: Anthony Barr (Pro Bowl)
LB: Eric Kendricks
LB: Eric Wilson
CB: Mackensie Alexander
CB: Trae Waynes
FS: Harrison Smith (Pro Bowl, All-Pro second-team)
SS: Anthony Harris
SKOL Vikings! 💜🏈