Thielen ügynöke óvatosan optimista, Thielen pedig nem tervez sztrájkot a szerződésével kapcsolatban

AThielenX1Hamarosan eljön a döntés ideje Thielen szerződéshosszabbításával kapcsolatban, legalábbis az ügynöke és nyilván maga a játékos is ezt szorgalmazza.

Adam Thielen-el kapcsolatban mondhatjuk, hogy mindannyiunk szeme láttára lett egy draftolatlan újoncból az NFL 10 legjobb elkapójának egyike. Ehhez a teljesítményhez általában dukál egy nagyobb szerződés is, ami a híresztelések szerint ebben az előszezonban meg is köttethet a játékos és a csapat között.

Thielen ügynöke elmondta, hogy óvatosan optimista a szerződéshosszabbítással kapcsolatban, mert bár Thielen-nek még két évre van szerződése a csapattal, de szerint kijárna neki a nagyobb pénz. 2017-ben mikor aláírta a 3 évre szóló hosszabbítást, akkor mindkét fél részéről reálisnak tűnt az üzlet, amit kötöttek. Jó elkapónak tartották, aki folyamatosan fejlődik és a szerződése összhangban áll a teljesítményével.

Azonban Thielen szinte berobbant az NFL-be és két egymást követő szezonban is 1000 elkapott yard fölé jutott és teljesen jogosan első számú elkapó lett belőle, ez a teljesítmény pedig a korábban megkötött szerződés értékét jelentősen meghaladja a mai teljesítményeket nézve. A játékos ügynöke most azon van, hogy a Vikings-nál ezt ismerjék el és kapjon egy nagyobb szerződést.

Azonban van itt egy kis – nem is inkább gond csak – elgondolkodtató dolog, hiszen tavaly Diggs kapott egy 5 éves 72 milliós szerződést és ez már eléggé megnyomta a Vikings költségkeretét még egy ilyen szerződés lehet okozna némi fejtörést. Nem azt mondjuk, hogy nem érdemli meg, de Thielen esetében is egy hasonló szerződésben, sőt lehet közelítve a 100 milliós szerződésben kell gondolkodni. De mivel már Diggs fizetése is egy első számú elkapó fizetése a csapat nem biztos, hogy két első számú fizetést fog adni két játékosnak.

Ráadásul nyakunkon a szabadügynöki piac és van pár játékosunk, akiket mindenképp meg kellene tartani (Sheldon Richardson), így a most kb. 7 milliós fizetési sapka alatti keret nem sokra elég. Ez az összeg elvileg felmehet 30 millió dollárra is, de ugye majd jön a Draft is és ott is kell ám üzletet kötni.

Egy biztos, hogy Adam Thielen nem készül egy amolyan Le’Veon Bell-féle, addig nem is edzek, míg nem fizettek egy zsák pénzt, sőt az ügynöke is azt mondta, hogy soha nem is adna ilyen tanácsot az ügyfeleinek, amennyiben ez nem indokolt. Itt azonban szó sincs erről, hiszen mindkét fél jót akar a másiknak és kölcsönösen dolgoznak a lehető legjobb megoldáson.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.