Jelentések szerint Anthony Barr a New York Jets csapatához szerződik

abarrx1Egy nap múlva véget ér Anthony Barr Minnesota-i pályafutása, miután a vezetőség nem hosszabbít vele szerződést, így a még csak 26 éves védő szabadon igazolhatóvá válik.

Holnap, azaz március 13-án nyit a szabadügynöki piac, ahol a Vikings is aktív kíván lenni, bár a kevés pénzzel a fizetési sapka alatt nem nagyon van mozgástere. Az biztos, hogy Anthony Barr nem tér vissza a csapathoz, mivel nem hívták le az ötödik éves opciót az újonc szerződéséből és újat sem kötöttek vele, de igazából nem is volt titok, hogy rá nem számítanak a jövőben.

Eleinte a Detroit Lions csapata tűnt befutónak a védőért, ám most jelentések szerint a New York Jets együttesével olyannyira összeborultak, hogy holnap meg is ejthetik a szerződés aláírását, legalábbis az ESPN-es Adam Shefter jelentése szerint.

Draftolása óta állandó kezdő volt, az utóbbi 4 évben pedig mindig szerepelhetett a Pro Bowl-on. Összesen 71 meccsen játszott a Vikings-ban, ami alatt 338 tackle-t és 13,5 sack-et szerzett, ebből tavaly 55 szerelést és 3 sack-et ért el.

Barr teljesítménye az utóbbi időben láthatóan visszaesett, talán ez az oka, hogy nem ölnek bele újabb milliókat.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.