Nagyon hosszú idő telt el tavaly december 30 óta, amikor is a Vikings utoljára pályára lépett tétmérkőzésen, de már nem kell sokat várni.
Ma kezdetét veszi a 17 hét, amikor is a Vikings kiharcolhatja a rájátszásba való kerülést. Az első kihívó az Atlanta Falcons lesz, akik két éve még Super Bowl résztvevők voltak, tavaly viszont már simán lemaradtak a playoffról is. A Vikings csapata pedig 8 győzelem mellett 7 vereséget és 1 döntetlent könyvelhetett el a tavalyi szezonban, Kirk „90 millió dollár” Cousins első minnesotai éve nem alakult túl fényesen. Na de majd most.
A végállomás Miami, mondhatják a csapatok a szezon elején, ugyanis az 54. Super Bowl-t ott fogják megrendezni. Ma egy fontos meccs lesz, amivel megindulhatunk a helyes irányba. Végeredménytől függetlenül senki nem veszíti el a lehetőségét a végső sikerre, de jobb győzelemmel rajtolni, mint nem.
Az előszezonban a Vikings 3:1, míg a Falcons a Hall of Game-t is beleszámítva 1:4-es mérleggel zárt. Ebből messzemenő következtetéseket nem kell és nem is szabad levonni.
A fontos időszak ma kezdődik. Szerencsére a komoly sérülések lekerülték csapatunkat, bár Stefon Diggs pályára lépése hátsó combizom sérülése miatt ma csak kérdéses. És mire az előző sort leírtam, jött is a friss hír, hogy sérülése ellenére Stefon Diggs vállalja a mai játékot. Aki biztos, hogy ma nem játszik, az a CB Mike Hughes, aki még mindig térdsérüléséből épül fel. A sérültlistán szerepelt még a TE Tyler Conklin is, akinek kisebb borda sérülése van, emiatt játéka kérdéses.
Az ellenfélnél csak a tackle Matt Gono kapott a mai játék alól felmentést, mindenki más bevethető. Julio Jones valószínű kettőzött erővel fog játszani, ugyanis nemrég 66 millió dolláros szerződéshosszabbítást kötött a Falcons-al, így mindenképp szükség lesz Xavier Rhodes jó játékára, akinek ma Jones-t kell fognia.
Minden adott ma egy jó kis mérkőzéshez és mivel mind irányító, elkapó és végre futó poszton is 100%-os a csapat a pontszerzésnek nem lehet akadálya, már csak azért is, mert nem ma volt az, amikor a Falcons védelme elfogadható teljesítményt nyújtott, így ha nem is túl könnyen, de átroboghatunk rajtuk.
A találkozó magyar idő szerint 19 órakor kezdődik, zúgjon hangosan a SKOL VIKINGS!