Ma újra nekifutunk – szó szerint – annak, hogy idén is legyen olyan periódusunk, amikor sorozatban 2 győzelmünk van.
Eddig egy meglehetősen egyszerű sormintát követett a csapat. Győzelem után vereség, majd megint győzelem. Eszerint a minta szerint ma megint vereségbe szaladunk bele, de most az eddigiekkel ellentétben otthon, igaz az ellenfelünk pozitív mérleggel érkezik, akik ellen Cousins elég gyenge mutatóval rendelkezik.
Olyan csapatok ellen, akik pozitív mérleggel rendelkeznek, Cousins a teljes karrierje alatt mindössze 5 győzelmet tud felmutatni és emellett van még 27 veresége. Idén ez a mérleg 0-2.
Mondhatni, nem ő volt a Vikings legsikeresebb irányító szerződtetése, de ehhez a rossz teljesítményhez a támadófal és a rossz edzői húzások is nagyban hozzájárulnak. Idén meglehetősen kaotikus Zimmer és Stefanski munkája. Oké a védelem az kegyetlen és minden meccsen ők tartanak minket játékban, de azért van olyan pillanat, mikor látszanak rajtuk, a fáradtság jelei.
Idén lényegében mindent a futójátékra alapozunk, ami eddig egy kivétellel eredményes is, sőt. Cook csak a Chicago ellen nem tudott 100+ yardot futni, ami sajnos a mai meccsen is előfordulhat, ugyanis az Eagles védelme top a futások ellen, mindössze 2 yardot engednek átlagosan futásonként.
Sérülés miatt a mi oldalunkon Ben Gedeon és Josh Kline nem fog ma játszani, az Eagles-nél ez a lista kicsit hosszabb, hiszen Darren Sproles, DeSean Jackson, Ronald Darby, Avonte Maddox és Tim Jernigan sem lép ma pályára.
Bár nem sokkal, de minket hoznak ma esélyesebbnek a találkozón, azonban ez nem igazán szokott mérvadó lenni. Minden kiderül, ma este magyar idő szerint este 19 órától.