Minnesota Golden Gophers: 7 éves szerződéshosszabbítást kötöttek a vezetőedzővel, PJ Fleck-el

PJFleck_1Beérett a gyümölcse PJ Fleck munkájának, ami már nem csak a csapat helyzetén, de saját pozícióján is meglátszik.

A tegnapi napon a University of Minnesota football csapatának vezetői bejelentették, hogy szerződéshosszabbítást kötöttek a vezetőedzővel, PJ Fleck-el. Ennek értelmében 7 éves megállapodást írtak alá a felek, amivel Fleck új kontraktusa 2026-ig a csapathoz köti.

Ez a hosszú időtartam talán túlzónak tűnhet, de az egyetemi football világában nem szokatlan. A Michigan Wolverines-nél Jim Harbaugh anno 7 évre, az Ohio State-nél Urban Meyer 9 évre szóló megállapodást kötött csapatával. Nagy riválisunknál, a Wisconsin-nál Paul Chryst 6 évre kötelezte el magát. Szóval Fleck 7 éve jó átlagosnak mondható.

Beérett a gyümölcse Fleck munkájának, hiszen veretlenül halad előre a csapat idén mind a 8 meccsét megnyerte a gárda, sorozatban pedig 10 győzelemnél járnak. Ebben a szezonban már biztos a Bowl részvétel, amit további győzelmekkel értékesebbnél értékesebb Bowl meccsre lehet cserélni. Nyilván a végső cél a rájátszásba való jutás, esetleg bajnoki döntő játszása és megnyerése lenne a cél, de ettől szerintem még messze van a csapat.

Egy valakiknél tudjuk, hogy bánják Fleck szerződésének meghosszabbítását, méghozzá a Florida State-nél, ugyanis, miután a héten azonnali hatállyal menesztették eddigi vezetőedzőjüket, Willie Taggart-ot, reménykedtek abban, hogy megszerezhetik PJ Fleck-et, de emiatt a hosszabbítás miatt más után kell nézniük.

Fleck a sikeres Western Michigan-nél eltöltött időszak után 2017-ben került át, ő lett Tracy Claeys utódja a vezetőedzői poszton. Első évében 5-7 lett a mérleg, nyilván senki nem számított bajnoki címre. A második évben már megvolt a pozitív mérleg, de a 7-6 sem mondható épp jónak. Mondjuk a Bowl siker megvolt, a Georgia Tech-et sikerült felülmúlni a Quick Lane Bowl-én.

Azóta viszont szárnyal a csapat, idén mind a 3 konferencián kívüli csapatot megverték, majd minden BIG10 meccsen is fölényes győzelmet arattak, így alakult ki a jelenlegi 8-0 -ás mérleg. 

Sorozatban harmadik hete országosan is rangsorolt a csapat. Három hete a 20, míg a múlt héten a 13. helyen voltunk rangsorolva, ami 1999 óta a legjobb hely, amit a Gophers elért. Jelenleg a 17. helyen vagyunk, de csak azért csúsztunk hátra, mert mi a legutóbbi héten nem léptünk pályára.

Így vagyunk itt most Minnesota-ban. Sikerre éhesen várjuk a következő megmérettetést, ami nem lesz egyszerű, ellenfelünk az országos negyedik helyen rangsorolt Penn State Nittany Lions-lesz. Itt dől el, hogy mennyit ér ez a 8-0-ás mérleg.

fotó: gophersports.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.