Minnesota Golden Gophers: Hatalmas meccsen, hatalmas győzelmet aratott a csapat és továbbra is veretlen

MinnesotaGoldenGophers_1.pngSzombaton a Penn State Nittany Lions együttesét fogadta hazai pályán a Minnesota Golden Gophers csapata, nagyon nagy meccs lett belőle.

Őrületesen jó formában vannak a minnesotai srácok, hiszen – kapaszkodjatok meg – 1904 óta nem kezdett ilyen jól egy szezonban, mint most. 

1904 nem ma volt az egyszer biztos. Gondoljunk bele, amikor a Gophers utoljára 9-0-val kezdte a szezont, akkor még Arizona, Oklahoma, New Mexico, Alaska és Hawaii államok még nem is tartoztak az Unióhoz. Az USA elnöke Theodore Roosevelt volt. Vagy például a New York-ban, ekkor még a Times Square Longacre Square néven volt ismert, amit azért kereszteltek át végül, mert a The New York Times odaköltözött és elérték, hogy ez megtörténjen. Ám, hogy európai vagy épp magyar szemmel is megnézzük milyen hosszú ez az idő, 1904-ben alapították a német bajnokságban szereplő Schalke 04 együttesét, de például ebben az évben lett először magyar bajnok az MTK.

Némi kitérés után vissza a meccshez. Nagy várakozás előzte meg az összecsapást, melyen pár kivétellel minden szakértő Penn State győzelmet várt.

Valóban, ha megnézzük a Penn State nehezebb ellenfelek ellen szerezte meg a 8-0-ás mérlegét, mint mi de ez most itt nem számított.

Teltház, több mint 51.000 szurkoló várta kedvenceik pályára lépését. Olyannyira nagy hírverést kapott a meccs, hogy országos adó közvetítette. 

A találkozót jól kezdtük, hiszen bár nem mi támadtunk először már a harmadik play során interceptont sikerült szerezni. Antoine Winfield Jr. nagy labdát szerzett, de nem az utolsót. Winfield nagyon jól teljesít idén, a mostani két labdaszerzését is beleszámítva a legjobb interception szerző a ligában, összesen hétnél jár. Ez a 7 labdaszerzés pedig egy szezon alatt a legtöbb az iskola történetében, szóval ez rekord.

A gyors labdaszerzés után, gyors TD-t is elértünk, Morgan passzolta a labdát Bateman-nak, aki 66 yardos TD-t szerzett.

A Penn State egy 45 yardos futott TD-vel egyenlíteni tudott egy rosszul kivitelezett védekezés után, de szerencsére a támadóink ismét odatették magukat és Autman-Bell elkapásával megint előnybe kerültek.

A védelem nagyot fejlődött és tudott szintet lépni, hiszen innentől kezdve a vendégek nem tudtak egyenlíteni. Előbb csak mezőnygól, majd miután a Gophers még felrakott 10 pontot csak 2 mezőnygólra volt képes a vedég gárda. A szünetben tehát, megérdemelt hazai előny. A harmadik negyed inkább a védelmekről szólt, nem is született csak egy vendég TD, de a kétpontos kísérletet már nem tudták hozni.

A zárónegyed összesen 2 TD-t tartogatott. Előbb mi szereztünk 1 yardos futott TD-t Green révén, majd egy nagy bírói hiba után a vendégek is beértek az endzone-ba. Ez a TD szabálytalan volt, hiszen a visszanézésen (csak a TV-ben ismételték) is látszott, hogy lejárt az idejük és majd két másodperccel annak lejárta után indította el a játékot a Nittany Lions irányítója, amiből pontot szereztek. Ezt nem fújták vissza, csak benézték a bírók.

A meccs ekkor 5 pontos különbséggel a miénk volt, amit egy utolsó drive-ban próbált meg a Penn State semmissé tenni. Ez azonban nem sikerült, hiszen Sean Clifford megdobta harmadik interception-jét is a meccsen, amit most épp Jordan Howden kapott el az endzone-ban. Ez a mozdulat a Gophers győzelmét jelentette.

Nagy volt az öröm a stadionban, miután legyőzték az esélyesebb Penn State-et. A szurkolók, aki csak tudott a pályára rohant, gyönyörű látvány volt.

Még két kiemelendő adat. A Gophers elkapója Tyler Johnson sorozatban 32. olyan meccsét játszotta, amikor volt elkapása. Ez a 4. legjobb mutató ebben az iskola történetében. Valamint a szintén elkapó, Rashod Bateman az első olyan elkapó az iskola történetében, aki legalább 200 elkapott yardot szerzett egy meccsen.

Megvan a 9-0, a következő héten az Iowa Hawkeyes csapatához látogatunk, akik ellen lehet folytatni ezt a jó sorozatot. Ja és ezzel a Penn State elleni sikerrel minden bizonnyal feljebb lépünk az országos ranglétrán, ez később kiderül.

fotó: washingtonpost.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.