George Edwards jövőre nem tér vissza?

A Minnesota Vikings jelenlegi defense koordinátora jövőre más csapatnál folytathatja a pályafutását.

George Edwards már jóideje koordinálja csapatunk védelmét, de lehet, hogy ez lesz az utolsó éve Vikings színekben. Edwards jelenleg szerződése utolsó évében van és a PFF szakértőjének, Zach Links jelentése szerint 2020-ban nem Minnesota-ban folytatja.

Edwards 2014-ben került a csapathoz, mikor Mike Zimmer-t vezetőedzővé nevezték ki. Ő is segített, hogy a csapat az egyik legjobb védelmet fejlessze ki a ligában.

Most úgy tűnik véget érhet itteni karrierje. Igaz azt nem tudni pontosan, hogy ez mekkora változás lenne a csapatnál, ugyanis az nyílt titok, hogy a védelem játékhívásait a vezetőedző, Mike Zimmer végzi, Edwards úgymond itt csak a nevét adja a védelem koordinátori poszthoz.

Már tavaly volt szó róla, hogy Edwards máshol vezetőedzői posztot kaphat. Konkrétan a Buccaneers és a Bears csapatánál is volt interjún, végül mind a két csapat mást választott.

Bár a jövő egyelőre nem tiszta, most a maradék meccseinkre kell koncentrálni, ami még minimum kettő meccs, ugyanis az idei jó szereplésnek hála bejutottunk a rájátszásba, ahol a Wild Card körben a Packers, a Saints vagy a Seahawks csapatával mérkőzünk meg.

fotó: profootballfocus.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.