Korábbi Super Bowl győztes edző lett a Vikings új támadó koordinátora

GaryKubiak_1A Vikings háza táján hivatalosan is megnevezték a 2020-as edzői stábot. 

Kellett néhány bejelentés, ugyanis az előző szezon végeztével mind a támadó, mind a védő koordinátorunk távozott, sőt az elkapó edzőnk is elhagyta Minnesota-t.

Nem túl nagy meglepetésre Gary Kubiak lett a Vikings támadó koordinátora, aki nyílt titok, de eddig is jelentős szerepet vállalt a Vikings offense játékában. Innentől kezdve viszont teljesen jogú felhatalmazása lesz az offense-t irányítani.

Stefanski távozásával megüresedett posztra Kubiak volt az ésszerű döntés, ugyanis a csapatnál szerették volna megőrizni a folytonosságot, Ezt Zimmer is hangsúlyozta, aki örül annak, hogy Kubiak szinte habozás nélkül igent mondott.

Tavaly együtt tervezték (Stefanski és Kubiak) meg a támadójátékokat, amivel szép eredményeket tudtunk elérni, persze voltak rossz döntések is. Stefanski-n sokszor látszott, hogy nincs ott fejben teljesen a meccsen, ez főleg az utolsó meccsünkön, a 49ers elleni főcsoport elődöntőn jött ki.

Most viszont Kubiak fogja hívni a játékokat, aki nagyon örül annak, hogy ismét visszatérhetett arra a posztra, ahol jól érzi magát. 

Az összhang tehát megvan, most már csak a jó, sőt a legjobb eredmény elérése a cél.

fotó: wdio.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.