Csapatunk egyetlen korlátozott szabadügynöke egy második körös tender kapott a csapattól, számol be róla Mike Garafolo.
Mivel Eric Wilson pont 3 évet töltött eddig a ligában, így történhetett meg hogy a szezon végeztével – amivel a szerződése is lejárt – korlátozott szabadügynök (restricted free agent) lett. Ha egy játékos RFA státuszban van, akkor a csapata eldöntheti hogy milyen tendert tesz rá (feltéve ha erre érdemesnek tartja az adott játékost). Három féle tender létezik: első körös, második körös és original pick tender. Mindhárom tender egy 1 éves – nem garantált – szerződést takar, melyek összegét az adott draft után hozza nyílvánosságra a liga. (2019-ben 4,4 millió, 3 millió illetve 2 millió dollár volt a három tender értéke)
Wilson jelen esetben második körös tendert kapott, ez pedig azt jelenti, hogy bár tárgyalhat más csapatokkal, de a csapatunk match-elheti a többi csapat ajánlatát, tehát ha Wilson megegyezik bármelyik csapattal, mi ugyan azzal a szerződéssel amit kapna az új csapatától, meg tudjuk tartani. Ha nem vagyunk hajlandóak matchelni az ajánlatot, akkor az új csapatától kapunk egy – Wilson esetében – 2. körös picket.
Az idei 2. körös tender 3.25 millió dollár körül lesz, tehát amennyiben Wilson nem kap egy nagyon jó ajánlatot a a piacról, amit képtelenek lennénk megadni neki, akkor egy évig biztosan nálunk játszik még.
#Vikings gave restricted free agent LB Eric Wilson a second-round tender, source says
— Mike Garafolo (@MikeGarafolo) March 16, 2020
Fotó: vikings.com