Zettel jött, Abdullah, Jones és Dozier maradtak!

Az elmúlt napokban a keret feltöltése volt a cél, így több olyan játékost is visszaigazolt a csapat, akik a tavalyi szezonban csak mellékszereplők voltak.

De nem csak a tavalyi keretből igazoltunk vissza játékosokat, hiszen érkezett egy új arc is a csapathoz Anthony Zettel személyében. A 27 éves defensive end-et a 2016-os draft hatodik körében választotta ki a Lions, ahol két szezon alatt 29 mérkőzésen 7.5 sacket szerzett. 2018-ban leigazolta a Browns, majd a tavalyi szezonban a 49ers színeiben Super Bowlt játszott. Szerződése egy évre szól, a részletekről még nincs pontos információ.

És akkor jöjjenek a visszaigazolt játékosok is… a G Dakota Dozier, a C Brett Jones és a RB Ameer Abdullah is egyéves szerződést írt alá a csapattal. Mindhárman kiegészítő emberek voltak a tavalyi szezonban és valószínűleg idén sem lesz ez másképpen. Tavaly a három játékos közül Dakota Dozier játszotta a legtöbbet a maga 362 snapjével (35.35%), Ameer Abdullah 135 snapet (13.18%) volt fent a pályán, még Brett Jones mindössze egyetlen egy snapet játszott.

Mind a négy játékos egyértelműen cserének érkezett, így elsősorban a keretben maradás lesz a fő céljuk.

fotó: vikings.com / Lachlan Cunningham/Getty Images

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.