NFL Draft 2020 – 1. nap

Túl vagyunk a 2020-as NFL Draft első körén és a várakozásoknak megfelelően egy WR és egy CB érkezett a csapatunkhoz.

Ahogy a tegnapi cikkben is megírtunk, az előzetesen megvizsgált mock draftok alapján hét olyan játékos neve merült fel, akik közül kettőt akár draftolhatunk is. Nos úgy tűnik, hogy van értelme végig böngészni azt a sok mock draftot, hiszen ahogy tavaly Bradbury esetében, úgy idén is bejöttek a számítások, hiszen Justin Jefferson WR és Jeff Gladney CB neve is ott volt a hét játékos között.

1/22 – Justin Jefferson WR, LSU

Jefferson 1999 január 16.-án született a Louisianai St. Rose-ban. 2017-ben került a Louisiana State University-re ahol három szezon alatt, 30 mérkőzésen 165 elkapást, 2415 yardot és 24 TD-t szerzett. Az LSU az elmúlt pár évben olyan elkapókat adott a ligának, mint Odell Beckham Jr., Jarvis Landry vagy D. J. Chark.

Prospect ranking:

NFL.com: 14. (4. WR)
Sports Illustraded: 16. (4. WR)
Tankathlon: 18. (4. WR)
Bleacher Report: 20. (4. WR)
DraftTek: 24. (5. WR)
CBS.com: 27. (4. WR)
Pro Football Focus: 32. (8. WR)

Jefferson szinte minden listán a 4. legjobbnak számított a posztján, de csak ötödik elkapóként mondták ki a nevét, hiszen Henry Ruggs, Jerry Jeudy, CeeDee Lamb és Jalen Reagor is megelőzte, ami nem feltétlenül nagy baj, hiszen kaptunk egy remek játékost.

Egy nagyon atletikus, erős (185 cm, 92 kg) játékosról van szó, kiváló súlypontemelkedéssel, aminek köszönhetően nagy előnyt szerez a védőkkel szemben. Atletikusságának köszönhetően nagyon jók az irányváltásai, amivel könnyedén le tudja rázni a védőit. A szakértők kiemelik hogy a kezei nagyon jók, kevés labdát ejt el illetve blokkolásnál is használható. Negatívumként azt emelik ki, hogy az útvonalfutásai nem a legjobbak illetve a szoros emberfogásból nehezen szabadul ki. A másik fő gond, hogy a hosszútávú sebessége sem a legjobb, ezért csak a rövid és közepes útvonalakon használható.

Jefferson draftolása után következhetett volna a Diggsért kapott 25. pick, ám a 49ers bejelentkezett érte. Végül így nézett ki a csere:

Vikings adja: 1/25
49ers adja: 1/31 + 4/117 + 5/176

1/31 – Jeff Gladney CB, TCU

Gladney nem a legfiatalabb játékos, hiszen 1996 december 12.-én született a Texasi New Bostonban. Azért került 23 évesen a draftra, mert az utolsó középiskolai évében elszakította a elülső keresztszalagját, így a 2015-ös újonc évét a Texas Christian Universityn teljesen kihagyta. Viszont 2016-tól négy szezon alatt 44 mérkőzést játszott ezeken pedig 146 szerelést, öt interceptiont és 37 leütött labdát tudott felmutatni.

Prospect ranking:

Bleacher Report: 25. (3. CB)
CBS.com: 33. (6. CB)
Tankathlon: 33. (6. CB)
Pro Football Focus: 34. (7. CB)
Sports Illustraded: 36. (5. CB)
NFL.com: 46. (6. CB)
DraftTek: 56. (7. CB)

A Bleacher Reportnál valamiért nagyon szerették Gladney-t, a harmadik legjobb CB-nek tartották, viszont a CBS-nél és a Tankathlonnál jártak a legközelebb az értékéhez, hiszen a hatodik CB-ként került hozzánk.

Gladney nem lesz a legmagasabb CB a ligában (183 cm, 83 kg) ám ezek ellenére kiváló tulajdonságokkal rendelkezik. A gyorsasága, a súlypontemelkedése és a kiváló lábmunkája lehetővé teszi, hogy a legjobb elkapókkal is felvegye a versenyt. A pályán nagyon ösztönösen mozog és úgy emberezésnél, mint zónavédekezésben is megállja a helyét. Futás ellen is használható és blitzelni is nyugodt szívvel el lehet küldeni. Sok szakértő úgy gondolja, hogy nem elég magas és erős az NFL-hez, a fizikális elkapókkal szemben hátrányban lesz. Az egyensúlya sem a legjobb, egy gyors irányváltással könnyen ki lehet billenteni az egyensúlyából illetve a szereléseknél néha rosszul választ szöget. A magasságát leszámítva minden negatív tulajdonsága javítható, ami arra enged következtetni, hogy remek kis játékost szereztünk.

A Draft további részére – hála a 49ers-el való cserének – 12 választásunk maradt. Többen úgy gondolják, hogy a második kör 58. helyéről fel fogunk cserélni egy támadó falemberért, de olyan pletykákat is lehet hallani, hogy oda adjuk Trent Williamsért a második körös választásunkat és egy kis aprót.

2. kör: 58.
3. kör: 89., 105.
4. kör: 117., 132.
5. kör: 155., 176.
6. kör: 201., 205.
7. kör: 219., 239., 249., 253.

 

fotó: NFL.com

3 gondolat a(z) “NFL Draft 2020 – 1. nap” bejegyzéshez

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.