Tizenkét draftolatlan újonc érkezett a csapathoz

A 2020-as NFL Draft után sok játékos maradt draftolatlan, így ezek a játékosok szabadon megválaszthatják, hogy melyik csapathoz írnak alá. Csapatunk idén tizenkét ilyen játékost szerződtetett.

Quartney Davis WR, Texas A&M

A draft előtt sok szakértő úgy gondolta, hogy Davist draftolni fogják. Egy nagyon masszív játékos, remek blokkolási és útvonalfutási képességekkel, a sebessége viszont nem a legjobb, ezért a slotban lehet vele számolni. A Texas A&M-en három szezon alatt 32 mérkőzésen, 99 elkapásból 1201 yardot és 11 TD-t szerzett. Bár van pár elkapó a keretben, de egy remek edzőtáborral akár a keretben is maradhat.

Dan Chisena WR, Penn State

2015-ben került a Penn Stat-re, az első három évben az atlétikával próbálkozott, majd a 2018-as szezonban került be az amerikai foci csapatba. Két szezon alatt 14 mérkőzésen 66 yardot szerzett. Kevés esély van arra, hogy bent maradjon az 53-as keretben.

 

Jake Bargas TE, North Carolina

Egy inkább blokkolásra használható, nem túl magas TE. Az egyetemen négy szezon alatt 48 mérkőzésen, 21 elkapásból 189 yardot és két TD-t szorgoskodott össze. Nem túl valószínű hogy a csapatunknál marad.

 

Nakia Griffin-Stewart TE, Pittsburgh

Egy nagyon fizikális tight end, Bargasnál egy fokkal jobban használható elkapásoknál. Az első négy egyetemi évét a Rutgers-en töltötte, majd tavaly átigazolt a Pittsburgh-re. Összesen 32 mérkőzésen 282 yardot és TD-t szerzett. Barndon Dillon és Tyler Conklin lesz az ellenfele.

 

Jake Lacina C, Augustana

Egy másodosztályú egyetemről érkezik, négy szezon alatt 45 mérkőzésen játszott, egyetlen mérkőzést sem hagyott ki sérülés miatt. Túl sok információ nincs róla, ezért nem is igazán tudjuk hogy hova tegyük.

 

Tyler Higby OG, Michigan State

A Michigan State egyetemről érkezik, ahol négy szezon alatt 43 mérkőzésen őrizte az irányítót. Van pár guard a keretben, így nagyon extra teljesítményt kellene nyújtania hogy a keretszűkítést megússza.

 

Brady Aiello OT, Oregon

Az elmúlt négy szezonban alapember volt az Oregon Ducks támadófalában. Tud jobboldali guardot és tacklet is játszani, négy szezon alatt 48 mérkőzésen játszott. Nehéz megmondani hogy mi lesz a sorsa, mivel rengeteg tackle van a keretben.

 

David Moa DT, Boise State

Több szakértő Moa-t is draftoltnak várta. Használható 4-3-as és 3-4-es rendszerben is, bár NT-nek még túl “kicsi”. Öt szezont töltött a Boise State-en, ahol 48 mérkőzésen 93 szerelést (22.5 negatív yardos) és 12.5 sacket szerzett. Többen úgy gondolják, hogy lehet belőle egy jó rotációs ember, de valószínűleg nem nálunk, hiszen rengeteg minőségi DT van a keretben.

 

Jordan Fehr LB, Appalachian State

Fehr egy mindenes linebacker, remek fizikai adottságokkal. Nagyon jól lát a pályán, jól lép fel a boxba ha szükség van rá. Futás ellen használható inkább. Az Appalachian State-en négy szezont alatt, 43 mérkőzésen 211 szerelést, 8 sacket és két interceptiont szerzett. Egy jó edzőtáborral akár a keretben is maradhat.

 

Blake Lynch LB, Baylor

James Lynchel – az idei negyedik körös választásunkkal – játszott együtt a Baylor egyetemen. Furcsa karrierje volt, hiszen az első három évében még elkapót játszott, 2018-ban már safetyként tevékenykedett, majd a tavalyi szezonban áthelyezték linebackernek. Az utolsó két évében 26 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 115 szerelést, 5 sacket és három interceptiont szerzett. A poszthoz köthető kevés tapasztalata miatt kétlem hogy a csapatban maradna.

 

Nevelle Clarke CB, Central Florida

Egy teljesen átlagos méretekkel (185 cm, 84 kg) rendelkező corner. A lábmunkája nem rossz, emberezésnél kimondottan jól teljesít, viszont nem túl agilis játékos. Az egyetemen négy szezon alatt 41 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 34 leütött labdát és 5 interceptiont szerzett. Minden mérkőzésen pályára lépett a 2018-as veretlen UCF-ben. Nagyon keressük az Alexander, Rhodes, Waynes trió helyetteseit, így ahogy az összes többi újonc cornernek, neki is megvan az esély az 53-as keretre.

 

Myles Dorn S, North Carolina

Prototípus safety méretekkel rendelkezik, jól olvassa a játékot és jól lép fel a boxba, így futás ellen is használható. A szakértők úgy gondolják, hogy nem elég gyors és mozgékony játékos, de minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy egy korrekt rotációs ember legyen belőle. Négy szezont töltött az North Carolina-n, ahol 46 mérkőzésen 241 szerelést és 6 interceptiont szerzett. Túl sok safety nincs a keretben, így ha jól teljesít az edzőtáborokban, akkor lesz esélye a csapatban maradásra.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.