Ifeadi Odenigbo szintet lépne ebben a szezonban

Bár még egyelőre nem tudni semmit, hogy mi lesz a szezonnal a kialakult helyzet miatt, annak ellenére, hogy jelenleg nem terveznek halasztást.

Bár a szokásos edzőtáborok és foglalkozások jelenleg nincsenek megtartva a játékosok készülnek az előttünk álló idényre. Mióta a 2017-es draft hetedik körében csapatunk kiválasztotta Odenigbo még egy alkalommal sem volt kezdő, de az elmúlt két idényben sokat fejlődött és most elérkezett az idő, hogy szintet lépjen.

Bár 2017-ben csak a tartalékok között szerepelt és 2018-ban miután szeptemberben lemondunk róla rövid idő alatt a Cardinals és a Browns együttesénél is megfordult. Ám mióta visszatért meghatározó cserejátékos vált belőle. Danielle Hunter és Everson Griffen mögött türelmesen kellett viselkednie, de most elérkezett az ideje. Griffen kiválásával – aki már a Cardinals és az utóbbi időben a Seahawks kívánságlistáján is helyet kapott – most végre akár kezdő is válhat az egykori hetedik körös választott defensive end-ből.

2020-ban tehát összeállhat a Hunter-Odenigbo páros a védelemben. Ifeadi tavaly igencsak jól teljesített. Hét alkalommal vitte földre az irányítót és a 15. játékhéten, a Los Angeles Chargers ellen egy 56 yardos fumble return TD-t is összehozott.

A most 26 éves játékos tehát óriási lehetőség előtt és mivel minden bizonnyal nagyobb előnnyel indul, mint a frissen igazolt Anthony Zettel és Eddie Yardbrough, vagy az idén draftolt D.J. Wonnum vagy Kenny Willekes.

fotó: usatoday.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.