Tanner Morgan 2019-ben sorra döntögette a Minnesota rekordjait, de lesz folytatás?

Kétség kívül, hogy tavaly Tanner Morgan személyében megtalálták a Minnesota Golden Gophers irányítóját, akivel idén még biztosan találkozni fogunk.

A Kentucky-ból származó irányító már kezdetek óta ismeri jelenlegi vezetőedzőjét, hiszen Morgan a Western Michigan-nél kezdte egyetemi éveit, amikor Fleck ott volt edző, ám 2017-ben, miután Fleck Minnesota-ba tette át székhelyét és vette át a csapat irányítását Morgan is követte őt. Ekkor még a nem lépett pályára, de újonc évében már az akkori Gophers QB, Zack Annexstad mögött csereként szerepelt. A szezon utolsó 6 meccsén már ő játszott kezdőként.

2019-ben továbbra is ő maradt az elsőszámú irányítója a csapatnak, mert Annexstad a szezon kezdete előtt súlyos sérülést szenvedett, ami miatt egész idényre kiesett. Ennél jobb igazából nem is történhetett volna a csapattal, ugyanis Morgan magabiztos játékkal 11 győzelemig vezette csapatát tavaly, többek között az Auburn csapatát is legyőzték a 2020-as Outback Bowl-on.

Ez olyannyira nagy szó, hogy 1905 óta ez mindössze csak a második alkalom volt, amikor a Gophers két számjegyű győzelemmel végzett a szezonban. Morgan nagyszerű évet futott és 6 korábbi iskolai rekordot adott át a múltnak, nem hiába várják, hogy idén is nagyot fog menni.

Morgan sokak figyelmét felkeltette és ezzel kapcsolatban születtek egész bátor kijelentések is. Itt van például, hogy a 2021-es NFL Draft-on – amennyiben jelentkezik – akár az első körben is elkelhet egy hasonló vagy jobb szereplés után, mint a 2019-es. De van egy ennél is meredekebb pletyka, miszerint Morgan megfelelő teljesítmény után esélyes lehet a Heisman Trophy megszerzésére is.

Utóbbi tényleg csak a nagyon elvakultak fejében fordulhat meg, igazából kis esélye van annak, hogy Morgan begyűjtse a legnagyobb egyéni egyetemi elismerést. A Minnesota egyetemről egyébként még csak egy játékos, Bruce Smith szerezte meg a Heisman Trophy-t, még 1941-ben egy tökéletes 8-0-s idény után.

Meglátjuk, hogy idén mire lesz képes és van-e valóságalapja a fenti feltételezésknek.

fotó: startribune.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.