Az NFLPA (Játékosok Szövetsége) arról tájékoztatta a játékosokat, hogy 2020-ban egyetlen előszezon sem lesz megrendezve.
A USA Today szerint az NFL és az NFLPA már megegyezett, bár legvégső hivatalos bejelentés még nincs, de így is kész tényként kezelhető, hogy idén nem lesz egyetlen előszezon mérkőzés sem az NFL-ben. Korábban már beszámoltunk róla, hogy az eredeti négy mérkőzés helyett két meccset minden csapat le fog játszani (egyet otthon, egyet idegenben). Ez a döntés viszonylag sokáig életben volt, de pár napja a beadott javaslat alapján már csak csapatonként egy mérkőzést rendeztek volna, most pedig már ezt is eltörölték.
Mindemellett az NFLPA 80 főre csökkentette az aktív játékosok számát, akik az edzőtáborokban részt vehetnek, és további 10 játékos lehet tartalékban. Ez utóbbi pontosan még nem tudni mit takar.
Ez 10 játékost azonnal érzékenyen fog érinteni, hiszen a csapatok (legalábbis döntő többsége) az eddigi maximális létszámmal, azaz 90 aktív játékossal indult neki a felkészülési időszaknak.
A Játékosok Szövetsége sokkal hosszabb felkészülési időszakot akar a játékosok számára, hogy rendesen fel tudjanak készülni a szezonra. A hírek szerint az első 12 napban csak erőnléti gyakorlatok lehetnének. Majd 6 nap felszerelés nélküli gyakorlást követően teljes felszereléssel csak az edzőtábor 20. napjától kezdve lehetne edzeni.
Persze még így sem biztos, hogy a rendes időben, azaz szeptember 10-én tényleg elindul a szezon amilyen ütemben romlik a helyzet az USA-ban. Naponta tízezrével nő a fertőzöttek száma. Ehhez kapcsolódóan az NFLPA bejelentette, hogy már 90 NFL játékosnál mutatták ki a koronavírust. Folytatás mindenképp következik.
fotó: fortune.com