Nincs egy egységes állásfoglalás a szurkolók ügyében, Zimmer szerint ez így nem igazságos

Mike Zimmer a Vikings vezetőedzője nem tartja igazságosnak, illetve elfogadhatónak, hogy az NFL-ben nincs egy egységes állásfoglalás a mérkőzéseken résztvevő szurkolók számának ügyében.

Már kevesebb, mint 20 nap van hátra a szezon kezdetéig, de abban a csapatok össze-vissza döntenek, hogy melyik mennyi szurkolót enged be a mérkőzésekre. Van olyan együttes, akik már egész korán kijelentették, hogy ők a teljes szezon alatt zárt kapuk mögött fogják a hazai találkozóikat lebonyolítani. Ez a New York Giants és a New York Jets csapata, akik idén a koronavírus miatt kialakult helyzet következtében zárt kapuk mögött fognak játszani aktuális ellenfeleikkel.

De vannak olyanok is, akik például egyelőre az első két hazai találkozójukon nem engedik a szurkolók jelenlétét, a későbbieket meg majd még meghatározzák. Így tett a Vikings összes csoport ellenfele is. A Lions, a Bears és Packers is bejelentette, hogy nézők nélkül zajlik legalább az első két hazai meccsük.

Van egy harmadik csoport is, ide tartozik például a Colts és a regnáló bajnok Chiefs is, akik azt mondták, hogy a stadion kapacitásának maximum a 20-25%-át foglalhatják el a szurkolók.

Itt jövünk mi. Nálunk ugyanis a hatályos intézkedések miatt zárt helyen történő rendezvényen maximum 250 meghívott vehet részt.

Mike Zimmer nincs kibékülve, hogy a liga ebben a kérdésben határozatképtelen. A vezetőedző szerint nagyon nehezek lesznek a hazai meccsek, mert jelenleg úgy tűnik, hogy nem lehetnek nézők. Vasárnaponként 66.000 fanatikus Vikings szurkoló üvölt és szurkol a csapatnak, most meg szinte síri csendben fognak zajlani a meccsek, nem fer.

Van még két hét, így még akármi is lehet, de persze a teltházat azt kapásból elfelejthetjük, nem áll úgy a helyzet a nagy vízen túl. Örüljünk annak, ha egyáltalán lesznek meccsek.

fotó: twincites.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.