Ismét szavaztak a vezetők, egy hónap múlva indul a BIG10 konferencia

Jó hír a BIG10 csapatok rajongóinak, hogy egy újabb vezetőségi gyűlés és egyeztetés után megszavazták, hogy még idén elkezdődjön a már korábban jövőre áttolt egyetemi szezon a konferencián belül.

Az augusztus 11-én meghozott döntést, azaz, hogy a teljes szezont tavasszal, de legkorábban jövő év január 1-től játsszák le nem aratott osztatlan sikert, de a vezetők 11-3 arányban mégis megszavazták. Majd augusztus 19-én Kevin Warren a BIG10 komisszárja be is jelentette, hogy átteszik a mérkőzéseket az új időpontra.

Most viszont változott a helyzet, ugyanis úgy tudni egyhangúlag mégis megszavazták, hogy idén megkezdődjön a footballszezon.

Ennek már az időpontja is ismert, ugyanis október 23-24-én indul meg a rövidített szezont. A tervek szerint csapatokként 8 mérkőzést fognak lejátszani, nyolc héten keresztül. December 19-ére tervezik a konferenciadöntő lebonyolítását, hogy az ottani győztes részt vehessen a CFB Playoff mezőnyének kiválasztásában, amit december 20-án tartanak.

Szigorú óvintézkedések mellett fogják tartani az edzéseket, a meccseket. Minden játékos és stábtag folyamatos koronavírus tesztelésen fog átmenni. Azt már meghatározták, hogy ha valakinél pozitív lesz a mintavétel, akkor az legalább 21 napig nem vehet részt semmilyen tevékenységen. És persze a negatív teszteredmények is szükségesek, hogy ismét munkába állhasson.

A menetrendet most felülvizsgálják, így egyelőre csak az biztos, hogy a Minnesota Golden Gophers, a többi csapathoz hasonlóan 8 meccset fog lejátszani.

fotó: onefootdown.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.