Könnyen lehet, hogy Danielle Hunter egész szezonban nem fog játszani, na és utána?

Úgy tűnik, hogy a nem komoly sérülés most mégis az lehet, ugyanis a beharangozott 3 hét után sem tér vissza Danielle Hunter és valószínű idén már nem is fog játszani.

Az edzőtábor során a Vikings próbálta kicsinyíteni Hunter sérülését, csak ugye azt tűnt fel, hogy tucatnyi edzést hagyott ki, majd a szezon kezdete előtt hirtelen IR listára tették. Azt mondták, hogy sérülése nem komoly és a negyedik héten már játszhat.

Elérkezett a negyedik meccs Hunter pedig továbbra is IR listán és igazából nagy a titkolózás. A játékos jelenleg New Jersey-ben újabb vizsgálatokon, kiderült ugyanis, hogy nyaki porckorongsérve van. Emiatt, pedig lehet az egész szezont kihagyhatja.

Van itt azonban más is, ugyanis páran elkezdtek spekulálni, hogy Hunter valójában elégedetlen a szerződésével és többet akar annál, ami most van. Tegnap csak egyetlen szőt twittelt ki, „érdekes”.

Valóban érdekes lehet, hiszen többen gondolják a szerződését nem tartja megfelelőnek, nem elég neki a 14,4 millió dollár évente. A Chargers védője Joey Bosa 27 milliós éves fizetésével elég magasra tette a lécet, Hunter is hasonlóan jól fizető szerződést szeretne.

További érdekes dolog, hogy míg állítólag további vizsgálatokon vesz részt New Jersey-ben, az Instagram oldalán folyamatosan Manhattan-ből posztolgat, ahol motorozgatnak és miegymás.

Elvadultabb emberek szerint a Jets-hez fog igazolni.

Reméljük, hogy nem utóbbiról van szó és nem egy újabb primadonnával van dolgunk, aki most úgy gondolja, hogy kiül, mert nem kapja meg amit akar.

Vélemény?

Stephen Maturen, Getty Images

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.