Összegző: VIKINGS 31, TEXANS 23

Nem sokon múlott, de végre meglett a Vikings első győzelme ebben a kaotikus évben, a Texans csapata már nem tudott ellenünk érvényesülni.

Mindezt annak ellenére, hogy a meccs jelentős részében azért mindent megtettünk annak érdekében, hogy végül ne mi kerüljünk ki győztesként. De meglett, a Texans még minket is alul tudott múlni, így Zimmer végre nem csak magyarázkodhat a meccs után, hanem az elismerő szavakat is fogadhatja.

Na nem pont azért, mert olyan pazarul játszottunk, bár tény ma is voltak kiemelkedő játékosok, csak sajnos mindig ugyanazok. Cook ma is hozta a vezér szerepet 27 futás, 130 yard és 2 TD is a neve mellé íródott, így az utóbbi két meccsen több, mint 300 yardot futott. A lassú kezdés után óriási áttörés. Ugyancsak óriási fellendülés Justin Jefferson játéka is, aki az első két meccsen eléggé limitálva volt, de ma is megmutatta a múltheti lenyűgöző teljesítmény után, hogy igenis komolyan kell venni az újoncot. Jefferson mellett Thielen is 100 yard fölé jutott, az elkapott TD-t a mai meccsen magára vállalta. Sajnos megint keveset láthattuk Rudolph-ot, csak két labda ment felé, igaz azokat becsülettel leszedte.

A gyenge pont továbbra is a támadófal, Cousins ma három alkalommal került földre a védők által. Ennek ellenére viszonylag elfogadható teljesítményt nyújtott.

Még az első félidőben a szünet előtt Harrison Smith bár lehajtott fejjel, de sisakkal ütközte le a Texans játékosát, Jordan Akins-t, így a bíró ezt súlyos szabálytalanságnak minősítette és a szabály értelmében ki is állította a védőnket. A szabály az szabály, ez van. Smith egyébként idén már a hatodik játékos, akit kiállítanak.

A védelem a második félidőben összeomláson ment át, a Houston sorra hozta a játékokat és hamar ledolgozta a nagynak mondható hátrányát. Szerencsére Mattison és Thielen is jókor szerzett TD-t, amivel megőriztük az előnyünket. Ennek ellenére a végéig izgulhattunk és egy pillanatra a Texans számára úgy tűnt, hogy megvan az egyenlítés esély, de a bírók végül nem adták meg Fuller elkapását és mivel az már a negyedik kísérlet volt elvesztették a támadás jogát. De nem csak azt, hanem a meccset is, így a Vikings 2013-hoz hasonlóan negyedik nekifutásra végre begyűjtötte az első sikerét a szezonban, ezt követheti a többi.

Ami nem feltétlenül a következő héten esedékes, ellenfelünk ugyanis a Seattle Seahawks, akiket ráadásul idegenben kellene meglepni és megverni, amire a szezonban az eddig látottak alapján nagyon minimális az esély. Most viszont örüljünk, hogy ez megvan és végre nem a vereségről kell beszélni és magyarázkodni miatta.

fotó: vikings .com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.