Ideje megkezdeni a győzelmek sorát, az Illinois vendégei leszünk a harmadik héten

Most, hogy végre túl vagyunk az USA következő 4 évét befolyásoló dolgon, azaz hogy meglett az ország történetének 46. elnöke koncentrálhatunk az igazán fontos dolgokra, a football-ra. 

Mert ugyebár még mindig győzelem nélkül áll a Minnesota Golden Gophers csapata, pedig két olyan csapattal játszott eddig, akiket meg lehetett volna verni, sőt az egyiket kötelező lett volna. Ehelyett még mindig várunk az első sikerünkre az idei szezonban, mostani ellenfelünk az Illinois Fighting Illini lesz.

A 73. összecsapásához érkezett el ez a párharc, amivel ha nem is nagyon, de a Gophers vezet. Mint, ahogy az a lenti grafikán is látszik a két csapat legutóbbi 5 összecsapásából négyszer is a fiaink jöttek ki győztesként, hol nagyon, hol pedig szoros meccsen.

Idén meglepően visszaesett a Gophers teljesítménye minden téren, talán a futójátékost kivéve. Két meccs alatt 94 pontot kaptunk, ami finoman szólva sem utat szépen, bemutatja, hogy a védelmünk idén szét van esve.

De nem tud villogni az irányító Tanner Morgan, akit még akár első körben is várhattunk volna a DRAFT-on a szezont megelőzően, de most elég messze került tőle. Ráadásul, hogy Morgan-nak nem megy, így nem megy a sztár elkapónknak, Rashod Bateman-nek sem, akit viszont tényleg első körbe várunk jövőre a játékosbörzén. Bateman-nek mindössze 16 elkapása és 163 yardja van, TD-t még nem tudott szerezni. Valószínű nem erről álmodott, mikor visszatért a kiülésből.

Egyedül Mo Ibrahim az, aki értékelhetőt nyújt a pályán. Legutóbb a Maryland ellen egy félidő alatt 4 TD-t is futott, idén pedig összesen hatnál tart.

Az Illinois sem áll túl fényesen semmilyen téren idén (sem). Velük kapcsolatban világosan látszik, hogy alig szereznek pontot a meccsen, ellenben rengeteget kapnak. Alig 15 pont felett átlagolnak, míg 38 felett kapnak. Mi sem vagyunk semmik, mert mi 46 pont felett kapunk a meccseken átlagban, de 35 pontot szerzünk. Igaz, ez sem elég a győzelemhez, legalábbis eddig nem sokra mentünk vele. De az Illinois ellen, szigorúan a számokat nézve elég lehet.

A mai meccset a védelmek közti különbség fogja eldönteni, melyik lesz a kevésbé rossz. A találkozó, magyar idő szerint ma 21:30-kor kezdődik.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.