Összegző: LIONS 20, VIKINGS 34

Megvan a harmadik sikerünk is az évben, de sajnos nagyon kár azért, hogy erre a 9. játékhétig kellett várni.

Ma mindenki hozta a kötelezőt, egy pillanatig sem forgott veszélyben kedvenceink mai győzelme, páran túlteljesítettek, de voltak akiket sajnos meg kell dorgálni.

A passzjátékunk ma minimálisra volt véve, Cousins csak 20 alkalommal próbálkozott, ebből 13 kísérlete talált gazdára. Ezalatt 220 yardos és 3 TD-t osztott ki. Ez elfogadható teljesítmény, bár szerintem keveset passzoltunk, de mint ahogy az az előzményekből és a meccs közben is világos volt, ma futnunk kellett minden áron. 

Ez tökéletesen be is jött, hiszen Cook-nak karriercsúcs, Abdullah-nak a második elkapott TD-je jött össze ma, de kezdjük az elején. Dalvin Cook ma is kifőzött valamit, méghozzá egyéni csúcsot jelentő 206 futott yardot megfűszerezve 2 TD-vel. A sztárfutónak először sikerült 200 futott yard fölé érnie. Ennek a nagy számnak az elérésében nagy szerepe volt annak a 70 yardos futott TD-nek is, amit a negyedik negyed elején, amolyan kegyelemdöfésként vitt be a Lions szívébe. Jöhet számára az újabb NFC Offensive Player of the Week cím, nagyon is jogosan. Cook egyébként vezeti a ligát a futott TD-ket illetően, a mai kettővel már összesen 11-nél tart.

Ugyancsak nagy napja volt ma egy másik támadónak, név szerint Irv Smith Jr.-nak, aki 2 TD elkapással járult hozzá a sikerhez. 

Megdorgálásban kell részesíteni viszont a special team tagjait. Dan Bailey kihagyott egy extrapontot még az első negyedben, reméltük nem azon fog múlni a meccs és végül nem így történt. Viszont a special team kedves falembreit kell jobban megróni, mert két punt kísérletnél is simán áttörtek rajtuk a Lions emberei és blokkolták Colquitt próbálkozását és bár az elsőből végül nem lett semmi, a másikból 1 play-el később TD-t kaptunk.

Érdekesség, hogy a Lions az elmúlt két meccsen 3 alkalommal is tudott puntot blokkolni, előtte viszont 199 mérkőzésen ezt mindösszesen egyszer tették meg. Újfent örülünk, hogy segíthettünk történelmi tett végrehajtani.

Na de, hogy jó teljesítménnyel zárjuk, emeljünk még ki három embert a védelemből is, akik ma mind begyűjtöttek egy-egy interception-t. Eric Wilson, Eric Kendrick és Harrison Smith mind levették a Lions irányító egy labdáját. Eric Wilsonnak egyébként, ez volt idén az 5. labdaszerzése (a meccs addigi pontjáig összesen 7 ilyenje volt az egész csapatnak). Harrison Smith pedig jubilált, ugyanis neki ez volt a 25. interception-je.

A győzelem tehát megvan és örülünk neki, bár mondom ez várható volt a Lions szereplését és a mi játékunkat elnézve.

A következő 4 meccsünk sorrendben pedig Bears, Cowboys, Panthers és Jaguars. Ebből a kvartettből talán a Panthers az, ahol a mostani állás szerint nem a felénk billen a mérleg nyelve (látva mit ment a Bridgewater vezette Panthers a bajnoki címvédő Chiefs ellen), de a többi meccsen mi vagyunk az esélyesek, így a mostani 3-5 könnyen 6-6 lehet, mire odaértünk, hogy a playoffról beszéljünk. Jövő héten tehát Bears, akik sorozatban harmadszorra is kikaptak és így fogadnak majd minket a Monday Night Football-on, magyar idő szerint november 17-én hajnali fél háromtól.

fotó: vikings.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.