Sorozatban két győzelem, ráadásul sorozatban két győzelem csoportellenfelekkel szemben, ami bár nem sokkal de közelebb hozta a rájátszásbeli reményeket, de nem annyira, hogy máris bent lássuk magunkat.
Ma is a győzelem a végső célja a csapatnak, persze melyik nem úgy megy ki a pályára, hogy ma nyernünk kell.
Főműsoridőben kell ismét helytállnunk, ami mindig felemásra sikerül.
Vízválasztó lesz ez a találkozó, ugyanis, ha nyerünk továbbra is harcolhatunk a rájátszásért, bár akkor sem lesz egyszerű, mert sok még a leküzdendő akadály. Másrészről viszont ma végleg ki is szállhatunk, ha elveszítjük a meccset.
Bár a Bears a csoport második és a szezont is meglepően jól kezdte, mostanra igencsak visszaesett a teljesítményük. Három győzelemmel kezdték a szezont, igaz jóval gyengébb csapatokkal szemben, de után mintha megfordult volna velük a világ. Legutóbbi hat meccsükből négyet is elvesztettek.
Mi sem kezdtünk fényesen, három vereség után sikerült először nyerni, de az utóbbi hetekben már tisztességesen helytálltunk, legyőztük a Packers és a Lions csapatait is.
Ehhez nagyban kellett Dalvin Cook emberfeletti teljesítménye is, aki egymaga viszi hátán a csapatot. Erre most is szükség lesz, bár a Bears védelme összeszedettebb a futások ellen, mint az eddigieké. A Chicago defense a liga 11. legjobbja, akik mindössze alig több, mint 110 yardot engednek meccsenként az ellenfél futóinak, ez még okozhat gondot számunkra.
Szükség is lesz Cook jó játékára, mert a passzjátékunk mondjuk úgy, hogy az átlagot hozza. Ráadásul ma nem számíthatunk Irv Smith Jr-ra, aki sérülés miatt ma nem lép pályára. Marad a Rudolph, már ami a tight endeket illeti, de ott van nekünk a két tehetséges elkapó Thielen és az újonc Jefferson, akiket ma jobban be kellene vonni a játékba, ha a futások nem mennek. Ehhez viszont Cousins-ra is szükség lesz, aki visszafogott teljesítményt nyújtott az elmúlt két hétben. Nem vállalt felesleges kockázatot, így a hibázás lehetőségét is maximálisan kizárta.
Statisztikák az elmúlt öt mérkőzésről
Az 1961-es szezon óta 118-szor (60-56-2-es mérleg) találkoztunk a Bears-el, a Soldier Field-en 58 mérkőzésből 23-33-1-es mérleget értünk el a csoportrivális ellen. Az elmúlt öt idegenbeli mérkőzésből csupán kétszer tudtuk nyerni. Ez lesz a tizenötödik alkalom, hogy a Monday Night Football keretein belül játszunk a Chicago ellen, eddig mindkét csapat hétszer tudott nyerni. A Soldier Field-en eddig nyolcszor játszottunk MNF-t, ezeken pedig ötször tudtunk nyerni.

A Bears elleni elmúlt öt idegenbeli mérkőzésen nagyon kevés pont szerzett a két csapat, átlagban mérkőzésenként 35.4 pont született. Kevés csapat tud jobb lenni a földön, mint a Vikings, de az elmúlt öt meccsen a Bearsnek ez sikerült, igaz hogy többet voltak előnyben, ezért többet is futtatták a labdát. Ez a fölény viszont TD-kben nem mutatkozik meg, hiszen az elmúlt öt meccsen, a két csapat együtt összesen 4 TD-t szerzett. Szintén furcsa, hogy a többet passzoltunk a Bearsnél (ez is a folyamatos hátrány számlájára írható), de total yardokban a Bears jobb volt. És most jöjjön egy nagyon lehangoló statisztika: az elmúlt öt chicagói mérkőzésen összesen 18-szor zsákolták az irányítóinkat! Nekünk ez csupán ötször sikerült (meccsenkénk egy sack). Első-, harmadik- és negyedik kísérletek terén a Bears, ha kicsivel is, de jobb volt nálunk és még a labdára is jobban tudtak vigyázni.
Az elmúlt öt Bears elleni mérkőzésen csak Case Keenum és Teddy Bridgewater tudott nyerni a Soldier Filed-en, még Kirk Cousins kétszer, Sam Bradford pedig egyszer hagyta el a pályát vesztesen.
A keretben lévő játékosok közül, Kirk kapitány két mérkőzésen 57 sikeres passzból (82 passzkísérletből, 69.5%) 495 yardot, 2 TD-t és 2 INT-t szerzett (80.1 passer rating). A földön Cook-nak nagyon nem megy a Soldier Field-en, hiszen két mérkőzésen 23 futásból csupán 47 yardot (2.0 Y/R) és egy TD-t ért el, még a levegőben Rudolph öt mérkőzésen 16 elkapsából 123 yardot (7.7 Y/C) és 1 TD-t, Thielen négy mérkőzésen 17 elkapásból 146 yardot (8.6 Y/C) szerzett TD nélkül.

Statisztikák az idei szezonból
Továbbra is állítjuk, ha bármit is szeretnénk az idei szezontól, akkor a hajnali mérkőzést meg kell nyerni! A Bears 5-4-el áll, mi pedig 3-5-el, viszont a két csapat játéka merőben eltér egymástól. A Bears 5-1 után vesztett el sorozatban három mérkőzést, mi pedig 1-5-ről hoztuk vissza a szezont, így egy győzelem esetén egy mérkőzésre lennénk a második helytől, arról nem is beszélve, hogy 3-1-es csoporton belüli mérleget érhetünk el, ami a végelszámolásnál nagyon fontos lehet.
Ha a két csapat idei statisztikáira nézünk, akkor két nagyon fontos dolgot tudunk kiemelni. Egyrészt a Bears pocsékul fut (82.3 yard/meccs, ezen pedig legjobb futójuk David Montgomery kiesése sem fog segíteni), kilenc mérkőzésen 2 (azaz kettő) futott TD-jük van, másrészt a Bears rengeteget passzol. A sok passz viszont kevés yardot hoz, hiszen még meccsenkénti passzkísérletben (41.2) negyedikek, addig passzolt yardokban (235.4 yard/meccs) csupán huszadik a ligában. Nyílván ez a statisztika csalóka, hiszen idén rengeteget voltak hátrányban, ami háttérbe szorítja a futást. Elvileg az eddig jól bevált taktikát kellene alkalmazni, azaz adjuk oda Cooknak a labdát, majd ő megoldja, majd a sok play actionból a Cousins-Thielen-Jefferson trió tud haladni. A futásnak elvileg működnie kellene, hiszen a Bears futás elleni védelme a középmezőnyben helyezkedik el (14., 116.9 yard/meccs), a passzvédekezésük viszont nem rossz, hiszen 218.2 yardot engednek meccsenként. A legfontosabb kérdés viszont az, hogy a fiatal és hiányos védelmünk mit kezd majd a Foles által vezetett Bears offense-el. Ha viszont el tudunk jutni a Red Zone-ba és tudjuk tartani a közel 77%-os (20/26) hatékonyságot, akkor nem kérdés hogy melyik csapat hagyja el győztesen a Soldier Field gyepét. SKOL!

A találkozó máról holnapra virradóra hajnali fél háromkor kezdődik. Az ARENA4 élőben közvetíti.