Összegző: JAGUARS 24, VIKINGS 27

Csak hosszabbításban sikerült legyőzni a sorozatban 10 mérkőzést vesztő Jacksonville Jaguars csapatát, ami elképesztően elszomorító.

Kínkeserves volt ez a meccs a szurkolóknak szerintem mindkét oldalon, viszont mi csak a saját dolgunkkal törődjünk, sajnos itt is volt bőven fejfogós eset.

Kezdésnek mindjárt ott van, hogy a Jaguars 9:0-ra elhúzott a meccs elején, ráadásul a szépítő TD-nk után Bailey kihagyta az extra pontot. Bailey egyébként a meccs egyik legkifogásolhatóbb teljesítményét nyújtotta még akkor is, ha a hosszabbításban az ő mezőnygóljával sikerült kierőszakolni a győzelmet. Kimaradt tőle két extra pont, valamint a meccs végén is sikerült mellérúgnia az akkor győzelmet jelentő mezőnygólkísérletet.

Közvetlenül a kezdősípszó előtt megtudtuk, hogy Kendrick a bemelegítés közben vádli sérülést szenvedett ezért nem tud játszani a Jax ellen. Szépen indult mondhatjuk. 

Majd jött a vendégek 9 pontja, amire Thielen szezonbeli 11. TD elkapásával sikerült válaszolni.

A szünetben tehát hátrányban voltunk, de a második félidőben mi kezdhettünk így volt remény egy gyors fordításra. Ehelyett viszont jött Cousins és simán odadobta az ellenfélnek az első passzát, aki köszönte szépen és visszarobogott vele az endzone-ba, így a Jaguars a szezonban először 10 ponttal vezetett egy meccsen.

Szerencsére valami történt az offense-be, mert még a negyedben sikerült felzárkózni, sőt fordítani is. Előbb CJ Ham első TD elkapásával jöttünk fel 3 pontra, majd Jefferson 7. TD elkapásával a vezetést is átvettük.

Jefferson egyébként új rekordot állított fel a franchise-n belül, hiszen ezen a meccsen is sikerült átlépnie a 100 elkapott yardot, amivel ez már az ötödik ilyen találkozója volt idén. Ezzel megdöntötte Randy Moss 1998-as rekordját, Moss akkor 4 ilyen meccset tudott összehozni.

A negyedik negyedben egy safety-vel indítottunk, majd Bailey végre a póznák közé is betalált, 8 ponttal eltávolodtunk az ellentől.

A végére viszont jött a dráma, hiszen a vendégek az újonc RObinson 1 yardos futott TD-jével hatpontost csináltak, majd elég simán értékesítették a kétpontos kísérletet is, így egál lett az állás.

Még ezután is eldőlhetett volna mindkét irányba a rendes játékidőben a mérkőzés, ám előbb Bailey 51 yardról alig talált el a kapuig, míg a szeptemberben még nálunk játszó McLaughin 62 yardról sem tudta lezárni a találkozót a saját csapata számára.

Jöhetett a hosszabbítás, amit mi kezdhettünk meg. De ahogy lenni szokott éles helyzetben nagyon megingott a támadósor és rögtön egy 9 yardos sacket hozott össze Cousins, majd a drive további része se lett jobb, így puntolhattunk. 

Ám szerencsére még mindig van egy olyan játékosunk, hogy Harrison Smith, aki a félpályánál lehúzta Glennon passzát, megszerezve a játékszert és kezünkbe véve a meccset.

Pár passzal és sok futással 1 yardig sikerült eljutnunk, makja Bailey érkezett a pályára, aki mot 28 yardról tévedhetetlen volt.

Végül nagyon nehezen de megszületett a Vikings győzelme, ami már a hatodik volt az idényben, ezzel egalizáltuk a mérleget, életben tartva a rájátszásról szőtt álmainkat.

Jövő héten irány Tampa Bay, ahol a Tom Brady vezette Buccaneers lesz az ellenfelünk, de ami talán fontosabb, hogy az a meccs döntő fontosságú lesz a rájátszást illetően.

fotó: vikings.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.