Valamelyik csapatnak szép lesz a karácsonya, nem nehéz kitalálni, hogy annak, amelyik győztesen távozik péntek este a Superdome gyepéről.
Utolsó előtt mérkőzésére készül a Minnesota Vikings együttese, akiknek még mindig van esélye a rájátszásra, de csak matematikai, mert a józan ész azt diktálja, hogy na ne szórakozz.
2%, mindössze ennyi esélye van a Vikings csapatnak, hogy az idei szezonban a rájátszásban szerepeljen. Ehhez a hátralévő meccseket mind nyerni kellene, a Cardinals-nak mindkét meccsén ki kellene kapnia és a Bears-nek is vesztenie kéne legalább egyszer. Kellene, kellene. Nagyon sok a feltételes mód. Az a helyzet kedves szurkolótársak, hogy a Saints, valamint a Lions elleni meccsen már nincs min idegeskedni az eredmény már nem oszt nem szoroz semmit. Az elmúlt hetekben mutatott teljesítményt elnézve ne is akarjunk playoff résztvevők lenni. Csak hosszabbításban tudtunk nyerni a Jaguars ellen, kinkeserves siker a Panthers ellen, majd két vereség a Buccaneers és a Bears ellen. Ilyen teljesítménnyel semmi keresnivalónk a legjobb 14 között.
Szomorú dolog ez, de nincs mit tenni. Hiába van nálunk az év újonca esélyes Justin Jefferson, aki Moss újonc rekordjait döntögeti szépen sorban. Hiába teljesít Cook emberfelettit, hiába kapta össze magát Cousins és nyújt elfogadható teljesítményt a csapat összességében nem állt össze. A védelem fiatal, ráadásul meghatározó játékosok egész sora hiányzik. Nincs Hunter, se Barr, se Pierce és továbbra sincs Kendrick sem, aki még mindig nem edzett, miután pár hete megsérült bemelegítés közben. Szerintem őt már nem is látjuk a szezonban, ami persze érthető is, hiszen esetleg minek sérülne rá feleslegesen.
Anthony Harris tavalyi ligaelit teljesítménye erős közepesre esett vissza. Az újonc CB-k lassan felveszik a ritmust, de nekik is idő kell.
A támadófalunk még mindig nem állt össze, bár Cleveland beállásával érezhető volt a javulás, az utóbbi hetekben mégis visszavettek. 3 meccs alatt 13 alkalommal sackelték Cousins-t az ellenfél védői.
Megint nem lesz ott Kyle Rudolph sem, aki már több meccset kihagyott lábsérülés miatt. Helyettese Irv Smith Jr. jól szerepel és Conklin is szépen fejlődik, bár idén az ő játszatásuk, azaz a TE játék is kész katasztrófa a játékhívást tekintve. Alig kapnak labdát, leginkább csak blokkolnak, ami persze kell, de jobban be lehetne őket vonni, mert az, hogy Thielen és Jefferson ott van és majd elkapják a labdát elég vérszegény taktika. Na jó ott van még Cook is, aki Cousins talán legkedveltebb célpontja még passzok esetén is.
Brees-ék ellen ez kicsit kevés lesz, de majd meglátjuk, mert legutóbb a meccs néhány szakaszában ők se mentek túl nagyot a Chiefs ellen.
Statisztikák az elmúlt öt mérkőzésről
A történelem során 35-ször (23-12-es mérleg) találkoztunk a Saints-el, New Orleans-ban 17 mérkőzésből 9-8-as mérleget értünk el a Szentek ellen. Az elmúlt öt idegenbeli mérkőzésből csupán kétszer tudtunk nyerni, viszont a tavalyi playoff mérkőzés sokáig megmarad majd az emlékezetünkben.

A Saints elleni elmúlt öt idegenbeli mérkőzésen a két csapat együtt 40 pont felett átlagolt. A földön egyik csapat sem érte el a 100 yard/meccs átlagot, a levegőben viszont a Saints jobbnak bizonyult. A passzjátékot leszámítva a két csapat nagyon egyforma számokat hozott.
Az elmúlt öt Saints elleni idegenbeli mérkőzésen csak Gus Frerotte (2008) és Kirk Cousins (2019, Wild Card) tudták legyőzni a Szenteket, még Brett Favre (2009 és 2010) és Teddy Bridgewater (2014) vesztesen hagyták el a pályát.
A keretben lévő játékosok közül, Kirk kapitány a tavalyi Wild Card mérkőzésen 19 sikeres passzból (31 passzkísérletből, 61.3%) 242 yardot és 1 TD-t szerzett (96.4-es passer rating). Dalvin Cook szintén a tavalyi mérkőzésen játszott, ezen pedig 28 futásból 94 yardot és 2 TD-t, illetve 3 elkapásból 36 yardot ért el. A levegőben Rudolph 2 mérkőzésen 7 elkapásból 58 yardot és 1 TD-t, Thielen pedig egy mérkőzésen 7 elkapásból 129 yardot szerzett.

Statisztikák az idei szezonból
Igazából sok értelme nincs az összehasonlításnak, hiszen a Saints egyértelműen jobb csapat. Szerzett pontokban előttünk vannak, futásban viszont – Cooknak hála – valamivel jobbak vagyunk, ami viszont meglepő (vagy mégsem), hogy több passzolt yardot átlagolunk, de azt azért ne felejtsük el, hogy Brees 4 mérkőzésen nem játszott. Igaz, hogy Kirk kapitány több TD-t passzolt, mint a Brees-Hill duó, viszont több interceptiont is dobott. Mindkét csapat 20+ első kísérletet átlagol, viszont harmadik kísérletekben jobb a Saints. A Red Zone-ban mindkét csapat brutális, mi az 5. legjobbak vagyunk (34-48, 70.8%), a Saints pedig 7. legjobb (39-56, 69.6%) az ellenfél húsz yardosán belül. A Szentek a második legtöbbször ejtik el a labdát (25 fumble), de ezek többségét vissza is szerzik, így csupán 15 eladott labdánál járnak, nekünk viszont sikerült eddig 23 labdát ajándékozni az ellenfélnek… A mai mérkőzés célja a tisztes helytállás és csak reménykedünk benne, hogy ez sikerülni is fog. SKOL!

Negyedik alkalommal játszhatunk Karácsonykor, az eddigi három mérkőzésen 1-2-es mérleget értünk el. Először 1971-ben, a rájátszásban (Divisional round) fogadtuk hazai pályán a Dallas Cowboys csapatát, a mérkőzést 12-20-ra elveszítettünk. Az 1989-es szezon utolsó alapszakasz mérkőzésen hazai pályán játszottunk a Cincinnati Bengals ellen és Wade Wilson vezetésével 29-21-re nyerni tudtunk. A harmadik Karácsonyi mérkőzésre 2005-ig kellett várni, akkor a 16. fordulóban látogattunk Baltimore-ba… a Ravens 30-23-ra nyert.
Azonban minden kiderül hamarosan, a találkozó magyar idő szerint ma 22:30-kor kezdődik és az ARENA4 élőben közvetíti.
És nem utolsósorban békés, boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek.
Kellemes Karácsonyt minden Vikings szurkolónak!
A Bears meccsről csak annyit mondanék, hogy kifejezetten örülök, hogy egy ilyen meccset láthattunk (természetesen nem az eredményre gondoltam, az nagyon fájt), ahol szinte semmilyen, az eredményt komolyan befolyásoló tényező nem volt (fumble, interception, nem objektíven megítélhető szabálytalanságok, bírói hibák, stb.), kivéve a végén az egyetlen Danzler INT, így a győzelmet az a csapat szerezhette meg, amelyik a pálya mindkét oldalán összességében jobb teljesítményt nyújtott. És ez sajnos a Bears volt!
El kell fogadni, fel kell tudni dolgozni (nekem nehéz), hogy egy közepes erősségű csapat ellen sem tudtunk nyerni, ami azt jelenti, hogy a Vikings jelenleg még egy közepes erősségű csapat szintjén sincs egyelőre.
Ami pedig a legfájóbb, hogy ennek elsődleges oka idén a védelem, amelyet már megszoktunk az elmúlt 5 év során, hogy TOP5 szinten teljesít, ezért ez a teljesítmény ettől a csapategységtől szörnyű, nem elfogadható. Ezen belül is a mai NFL legfontosabb csapatrésze (a CB-ek mellett), a D-line, ahol szinte nincs (egyelőre) jó NFL szintű játékosunk a mostani kezdőcsapatban, csak epizódszereplők, rotációs játékosok. Nincs semmi nyomás, sack is csak elvétve, a futás elleni védekezés borzalmas. Nem is lesz kérdés, hogy a jövő évi draft első körében passzsiettetőt kell vinnünk Hunter mellé, annál is inkább, mert ez az év egy nagyon jó DE class az elemzők szerint (ahogy idén a WR class volt nagyon jó, azt hiszem, ezt igazolta a rookie elkapók jó része).
A Saints meccsről.
Mai ellenfelünket én személy szerint a 2010-es NFC döntő óta nem kedvelem, ahol egy hajszálon múlott a SB-ba jutás (aki még nem látta, nézze meg, óriási dráma volt…), amit aztán ugyanúgy mi is megnyerhettünk volna. Azóta persze adott vissza valamit a sors az egymás elleni párharcokban, de egyelőre nekem nem eleget. Majd ha mi is SB-t nyerünk egyszer, mindenkinek mindent megbocsátok :-) .
A mai mérkőzés egy fontos mérföldkő lesz Cousins számára, mint egy éves záróvizsga, amelyen megmutathatja a szurkolóknak, az NFL kedvelőknek, de legfőképpen az edzőinknek, döntéshozóinknak, hogy irányító poszton van-e okunk az aggódásra vagy sem. Lehet-e elég jó Cousins arra a célra, amire idehozták és amennyit fizetnek neki…meglátjuk…
Én korábbi hozzászólásaimban sem rejtettem véka alá a véleményemet vele kapcsolatban, ezért bizakodó vagyok, hogy nem fog rosszul teljesíteni (amihez kellene újfent az, hogy a támadófal ne roppanjon össze a Saints D-line nyomástól 2 mp alatt).
Amíg 0 helyett 2% az esélyünk a playoff-ra, addig nagyon szurkolok a csapatnak, hátha ma fog kijönni az a bizonyos lépés!
Go Vikings!
KedvelésKedvelés