Felvezető 17. hét: VIKINGS v LIONS

Eljött ez a pillanat is, a Minnesota Vikings számára véget ér a szezon, idén ugyanis nem sikerült kiharcolni a rájátszásban való szereplés jogát.

Ellenfelünk a csoportrivális Detroit Lions lesz, akik ellen most idegenben kell helytállnunk a szezon utolsó meccsén, ahol nem biztos, hogy szép játék lesz látható, hiszen mindkét oldalon jelentős játékos hiánnyal küzdenek.

Már nem úgy, hogy nincs elég játékos és csak páran fognak lézengeni a pályán, hanem jó pár kulcsjátékos nem játszik sérülés vagy egyéb okok miatt. 

Nálunk megint nem lesz ott Kendricks és Rudolph sem, de nem játszik Cook, Dantzler, Odenigbo, Jones és Holmes sem, továbbá kérdéses Bailey szereplése, bár legutóbb azt nyilatkozta, hogy tud játszani.

Cook ugye családi okok miatt nem lép pályára, a többieknek kisebb sérülése van. Egyedül Bailey a kérdéses, akinek hát fájdalmai vannak, ami miatt a hét elején még úgy volt nem tud majd játszani, de most mégis azt mondja pályára lép. A csapat nem is hozta fel a tartalékok közül a másik rúgójátékosunkat, Taylor Bertolet-et, akit Bailey sorozatos hibázásai után hoztak a tartalékok közé. Bertolet eddig négy csapat rosterén volt jelen, de még egyetlen rúgása sincs az NFL-ben. Elvileg a meccs előtti 90. percig aktiválhatják és nevezhetik a Lions ellen, de ez csak akkor lesz, ha Bailey végül nem tudja vállal. Amúgy van egy halvány érzésem, hogy ez meg fog történni. Majd ma kiderül.

Az ellenfélnél, azaz a Lions-nál Crosby, Dahl és Golladay mind-mind sérülés miatt nem lesz bevethető, de kérdéses a játéka Stafford-nak, Collins Sr.-nak és Ragnow-nak. Stafford, ha nem játszik, akkor valószínű Chase Daniel fog játszani. Több szempontból, ami leginkább a védelmünket illeti lenne jobb, ha Stafford helyett inkább Daniel játszana, bár láttunk már olyat, hogy Daniel a csapat élére állt és győzelemre vitte őket, akár ellenünk is. Daniel-nek leginkább egy dolog megy karrierje során, az pedig a Vikings legyőzése. Jelenleg 3-1-es mérleggel áll ellenünk, legutóbb pont novemberben játszott, amikor ha nem is nagyon de sikerült a Lions-t hazai pályán legyőznünk.

Mivel Cook családi okok miatt nem játszik, így Mattison, Boone és Abdullah játékára lehet számítani futójáték terén. Ezt tudva és nem ledegradálva a harmadik számú futóink teljesítményét a passzjátékot is kell majd erőltetni, amiben Cousins-nak oroszlánrészt (haha :) ) kell vállalnia. A bye week óta nem nyújt rossz teljesítményt 21 TD passz mellett csak 3 eladott labdája volt és végül is hozza azt, amit kell. Célpontjai Thielen és Jefferson lesznek, mindkettőnek bőven kinéz a 100+ yardos meccs, de szerintem Jefferson a 200+ yardos is elérheti. Az újonc elkapónkkal kapcsolatban egy érdekes tény, hogy már csak 111 elkapott yard hiányzik neki, hogy abszolút elsőséget szerezzen az újonc idényben elkapott yardok tekintetében. Jelenleg ezt a rekordot Anquan Boldin tartja 1377 yarddal.

Statisztikák az elmúlt öt mérkőzésről

A történelem során 118-szor (77-39-2-es mérleg) találkoztunk a Lions-al, a Ford Field-en 59 mérkőzést játszottunk, ezeken pedig 35-23-1-es mérleget értünk el a csoportrivális ellen. Az elmúlt öt idegenbeli mérkőzésből négyszer is győztesen hagytuk el a pályát.

A Lions elleni elmúlt öt idegenbeli mérkőzésen 28 pontot átlagoltunk. A földön egyértelműen jobbak voltunk, hiszen átlagban 124.8 yardot és egy TD szereztünk, a Lions viszont egyetlen futott hatpontosra sem volt képes. Mind az öt mérkőzésen 70% felett volt a passzpontosságunk és átlagban 271.8 yardot, 2.2 TD-t szereztünk. Ami furcsa, hogy az öt mérkőzésen csupán kétszer adtuk el a labdát, bár a Lions is nagyon vigyázott a disznóbőrre (összesen 3 labdavesztés).

Az elmúlt öt Lions elleni idegenbeli mérkőzésen Teddy Bridgewater (2015), Case Keenum (2017) és kétszer Kirk Cousins (2018, 2019) is győztesen hagyták el a Ford Filed gyepét. A 2016-os – elvesztett – mérkőzésen Sam Bradford irányított.

A keretben lévő játékosok Lions elleni idegenbeli statisztikái:

Kirk Cousins: 2 mérkőzés, 45 passz (62 kísérlet, 72.6%), 591 yard, 4 TD, 0 INT
Dalvin Cook: 2 mérkőzés, 41 futás, 215 yard, 2 TD
Kyle Rudolph: 5 mérkőzés, 29 elkapás, 317 yard, 6 TD
Adam Thielen: 5 mérkőzés, 23 elkapás, 277 yard, 1 TD
Irv Smith Jr.: 1 mérkőzés, 5 elkapás, 60 yard

Statisztikák az idei szezonból

Mindkét csapatnak púp a hátán a mai mérkőzés, nekünk – és a Lionsnak is – egy célunk van, a minél jobb draftpozíció megszerzése. (ehhez viszont mindenképpen buknunk kell a mai mérkőzést, ahogy a lenti cikkben is olvasható)

De nézzük, hogy idén miben voltunk jobbak a csoportriválisnál. Mindenben! És mégis csupán egy győzelemmel szeretünk többet a Lionsnál. Lehangoló… Szerzett pontokban talán még nincs is akkora különbség, de futott yardokban majdnem 800-al szeretünk többet a – Adrien Petersont is soraiban tudó – Lions futóegységénél. Passzolt yardokban valamivel jobban álnak nálunk, de ez nem túl meglepő, hiszen a futásuk pocsék volt idén. Több TD-t, több total yardot, több első kísérletet szereztünk a Lionsnál és a Red Zone-ban is jobban voltunk. Amiben jobbak voltak: több sikeres harmadik kísérlet és természetesen jobban vigyáztak a labdára. Kíváncsian várjuk, hogy melyik csapat, hogyan próbálja majd elbukni ezt a mai mérkőzést. SKOL!

Meglátjuk mit hoz a mérkőzés, ami magyar idő szerint ma 19 órakor kezdődik. Szurkoljuk ki ezt a győzelmet és így a szezon végén 7-9-es mérleggel búcsúzhassunk.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.