Jeff Gladney évekre is börtönbe kerülhet a hétvégi balhéja miatt

Kettőtől akár tíz évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat a Minnesota Vikings másodéves védője, aki április második napján bántalmazta barátnőjét.

Az eset Texas államban történt, ahol egy meg nem mutatott üzenetfolyam tettlegességig fajult. Gladney és barátnője az autóban ültek, amikor a Vikings játékosa kérte a hölgyet, hogy mutassa meg az üzeneteit, de ő ellenállt.

Erre a játékos megragadta őt és odahúzta a telefont az arca elé. Ezután a játékos ököllel a nőt előbb gyomron, majd hátba ütötte és fejbe is vágta. A nő elmondása szerint legalább 5 másodpercig fojtogatta is őt, ami közben nem kapott levegőt. Végül a telefon és a nő is az autón kívülre került, de Gladney elkapta a nő haját, akit ráncigált a mozgó autó mellett. A nő el is esett, de Gladney húzta őt tovább. Ezt a későbbi rendőrségi vizsgálatok is bebizonyították, a nő sérüléseit vizsgálva.

Körözést adtak ki a fiatal védő ellen, aki végül önként adata fel magát a rendőrségen és 10 000 dolláros óvadék után távozhatott is.

A 24 éves játékos nem sok jóra számíthat, ugyanis kettőtől akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik, ami azonnal véget vet a karrierjének. Ami persze akkor sem biztos, ha esetleg megússza felfüggesztettel és pénzbírsággal, mert a csapatok egyre kevésbé tolerálják az effajta viselkedést.

A Vikings vezetősége egyelőre csak annyit mondott, hogy tudnak az esetről, de még információt gyűjtenek, több kommentárt most még nem kívánnak hozzáfűzni.

Ezzel az esettel pedig most értékelődött fel igazán Patrick Peterson és Mackensie Alexander megszerzése, mert valószínű Gladney nem fog többet Vikings mezben szerepelni.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.