Eltelt 4 hét a 2021-es szabadügynöki piac megnyitása óta, minden bizonnyal lezárult minden olyan üzlet, amit a Vikings nyélbe akart ütni.
Nem szereztünk olyan sok játékost, sőt volt olyan poszt, ahol igencsak nagy kérdőjeleket hagyott a vezetőség. De nézzük is meg sorban az érkezőket.
Dalvin Tomlinson (DT)
Első és talán legnagyobb FA piac szerzeményünk a New York Giants ex védő falembere, Dalvin Tomlinson.
Dalvin az NFL-be való megérkezése óta kezdő játékos a Giants-ben, egyetlen meccset sem hagyott ki az elmúlt négy évben. A 64 meccse alatt 173 tackle, 8 sack, 5 passzvédekezés és 1 kikényszerített fumble a mérlege. Ezzel a lépéssel a Vikings megerősítette a védelem falának belső részét, ahol a tavalyi kiülésből visszatérő Michael Pierce lehet majd Tomlinson párja.
Rashod Hill (OT)
A csapat leggyengébb pontjába, a támadófalba érkezett Rashod Hill. Ő nem lehet ismeretlen számunkra, hiszen 2016 óta a csapatunk tagja, most egy évre tér vissza. Hill szolid teljesítményt nyújtott eddig tavaly leginkább csereként számítottunk rá. Korábban sem volt teljes értékű kezdő, utoljára 2018-ban volt nyolc olyan meccs, ahol mint kezdő szerepelt. Egy közepes teljesítménynél kicsit jobbra képes, de nem ő lesz az, aki majd megment minket.
Nick Vigil (LB)
LB poszton is erősített a csapat, Nick Vigil épp az újonnan hozzánk sorolt ellenfelünktől, a a Los Angeles Chargers-től érkezett. Egy elégséges képességű plinebackerről van szó, aki a Chargers-ben külső LB volt, de előtte a Bengals-ban (ahol jobb mutatókat is tudott felmutatni) belül játszott. Nem hinném, hogy nagyon alapembernek érkezett, inkább csak csere lesz. Tavaly 15 meccsen játszott, ebből kettőn volt kezdő.
Chad Beebe (WR)
Újabb olyan játékos, aki nálunk volt és végül maradt is. Bár tendert nem adtunk neki, így olcsóbban meg tudtuk tartani az elkapót, akik idén akár harmadikszámú elkapóvá is előléphet. A szezon utolsó harmadában lépett igazán elő, ekkor szerezte első TD elkapását is.
Patrick Peterson (CB)
Igazi veterán CB, aki tudja mi a dörgés. Bár már nem tartozik a leggyorsabb védők közé, ami a villámléptű elkapókkal szemben igazi hátrány, de a tapasztalat még mindig mellette szólhat. Sokan egyébként az idei szabadügynöki piac legrosszabb Vikings igazolásának tartják őt. Gladney a nőverő balhéja miatt valószínű végleg búcsút inthet az NFL-nek (és lehet a börtönt sem ússza meg) így szükség van a CB-re.
Ameer Abdullah (RB)
Abdullah lehet az új Marcus Sherels, akit minden évben visszaszerződtetünk egy évre. A futó játékos, inkább a speciális egységben szerepelt, mint visszahordó, idén is hasonló szerepkörben tündökölhet.
Mason Cole (C)
Cole igazából nem a szabadügynöki piacról érkezett, hanem egy csere kapcsán került a Vikings-hoz az Arizona Cardinals-tól. A center poszton mozgó játékos nem hiszem, hogy megmarad eredeti posztján, mert Bradbury-t nem fogják rá lecserélni. Cole egy csere center lesz, esetleg Guard poszton lesz bevethető, de ott is csereként.
Mackensie Alexander (CB)
Egy év Bengals-os kitérő után ismét lila mezben láthatjuk Mackensie Alexander-t, akire Gladney kiesése várható kiesése után új értelmet nyert a visszaszerzése. Alexander viszonylag jó játékos, vele egy kis tapasztalat költözik a secondary-be.
Xavier Woods (S)
Hamar tapasztalt, akkor a Cowboys-tól megszerzett Woods mindenképpen tapasztaltnak mondható. Harris Eagles-be való távozásával szükség volt egy tapasztalnak mondható safety-re, Woods-ra esett csapat választása. Mondjuk, hogy egy közepes teljesítményű safety-ről van szó, de valljuk be őszintén Harris legutóbbi évében sem tündökölt annyira, így hasonló teljesítményre számíthatunk. Persze még mindig közbeszólhat a draft is.
Dakota Dozier (OG)
Végül itt van Dozier is, aki további egy évre marad nálunk. Dozier a tavalyi évben minden meccsen kezdő volt a Vikings-ban. Na persze ez nem jelenti azt, hogy jó is volt, mondjuk úgy, hogy volt jobb opció is a piacon, aki ráadásul kevesebbért szerződött a tavaly bajnokhoz, de nyilván mi nem vagyunk annyira vonzó célpont, mint a Chiefs.