Mike Hughes a Kansas City Chiefs csapatában folytatja

Pár hete kijött a hír, miszerint nem fogjuk lehívni a fiatal CB-nk újonc szerződésének ötödik éves opcióját, mostanra az is kiderült, hogy miért nem.

Tegnap jött a hír, hogy Mike Hughes, akit a 2018-as Draft első körében választottunk egy csereüzlet kapcsán a Kansas City Chiefs csapatában folytatja pályafutását.

A UCF-ről érkezett CB-nek nagyon jól indult az NFL karrierje, hiszen az első meccsén 28 yardos interception return TD-ért el a San Fransico 49ers elleni idénynyitón.

A folytatás viszont balszerencsés volt, ugyanis a hatodik játékhéten, a Cardinals ellen súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt a szezon hátralévő részét ki kellett hagynia.

A második szezonjában már 14 meccsen tudott pályára lépni, de a depth chart-on, mint csak 4. számú CB kezdte meg a szereplést.

Ebben az évben sem kerülte el a sérülés, január 3-án IR listára került nyaksérülése miatt.

Tavaly, mint top CB indult neki a szezonnak, amit megint csak nem úszott meg sérülés nélkül, a hatodik játékhetet követően újfent IR listára került.

Tehát sérülés szempontjából egy nagyon porcelántestű játékosról beszélünk, egyik évében sem tudott minden meccsen játszani, sőt az itt töltött három évéből kettőben maximum hat meccsen tudott idényenként pályára lépni.

Az ötödik éves opcióját a Vikings nem hívta le, ebből lehetett sejteni, hogy nem feltétlenül a közös jövőben gondolkoznak, de a cserére magam sem számítottam.

A Kansas City Chiefs végül mellette döntött, akik szereztek egy egykori első körös, de sérülékeny CB-t. 

A csere pontos részlete is ismertek: A Vikings Mike Hughes mellett egy 2022-es 7. körös Draft pecket, míg a Chiefs egy 2022-es hatodik körös Draft picket.

Ezzel a lépéssel a Vikings 1,8 millió dollárt spórolt a fizetési sapkában.

fotó: usatoday.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.