Egy podcast-ben nyilatkozott nemrégiben a Vikings egyik idei szerzeménye, a veterán CB, Patrick Peterson.
A játékos világosan kifejtette véleményét az oltással kapcsolatban és arra buzdít mindenkit, hogy oltassa be magát a COVID-19 elleni védőoltással.
Peterson a podcast legutóbbi részében elmondta, hogy a be nem oltott játékosok árthatnak a csapatnak, ha például pozitív tesztet produkálnak, mert emiatt mérkőzéseket kell kiaggniuk és nem utolsósorban azokat is kellemetlen helyzetbe hozhatják, akikkel kapcsolatban állnak, hiszen akár fertőzhetnek is és így a kontaktba kerülők is pozitív teszteredmények miatt kerülhetnek esetleg hátrányba.
“Csak arra tudok gondolni, hogy miért kell átélni ezeket a dolgokat? Miért kockáztatja a saját és mások egészségét? Miért akar újra és újra átesni a betegségen?
Peterson elmondta, hogy őt már beoltották és teljesen rendben volt, nem jelentkeztek nála mellékhatások.
A COVID-19 oltás amúgy is kiemelt téma mostanában az NFL-nél, Goodell még májusban mondta, hogy 30 csapatnál szinte kivétel nélkül mind be vannak volta, beleértve az edzői stábot is, azonban néhány játékos vonakodik az oltástól.
Nálunk is akad ilyen, ráadásul két meghatározó játékos Harrison Smith és Adam Thielen jelentette ki, hogy ők nincsenek beoltva és nem is szándékozzák felvenni az oltást.
Ugyan az NFL nem kötelezheti a játékosokat arra, hogy beoltassák magukat, de Mike Zimmer a Vikings vezetője elmondta, hogy a be nem oltott játékosoknak az előttünk álló szezonban sokkal nehezebb dolga lesz a szigorú NFL protokoll miatt.
A tavalyi szezonban szerencsére a Vikings csapatát elkerülte a fertőzés, idén is jó lenne ezt a forgatókönyvet tartani. Egyetlen eset volt tavaly, mikor Thielen-nek kellett kihagynia egy meccset, mert kapcsolatba került olyannal, akinek pozitív lett a koronavírus tesztje.
Itt van néhány szabály amit a nem beoltott játékosokra vonatkoznak az edzőtáborban és az előszezonban (nyilván az alapszakaszra is hatályban maradhatnak a szabályok):
- Minden nap tesztelik koronavírusra
- Kötelező maszkhasználat a létesítményekben és az utazás alatt
- Nem látogathatja a klub egyes létesítményeit
- Kötelező karantén, ha magas kockázatú COVID-os személlyel találkozott
- Utazási korlátozásokat be kell tartania
- Maximum 15 személy tartózkodhat egyszerre az edzőteremben
- A játékosnak kötelező fizikai távolságot tartania az ebédlőben, nem ehet együtt a csapattársakkal
- Nem vehet részt közösségi/média/marketing és egyéb szponzorációs eseményeken, tevékenységeken
- Nem használhatja a szaunát és a videó szobát
- Nem hagyhatja el a hotelt, nem ehet étteremben, továbbá nem vehet részt semmilyen csapattal kapcsolatos tevékenységen az utazások során.
fotó: vikings.com