Véget ért az előszezon, ami most rendhagyó volt, hiszen csak három alapszakasz mérkőzést rendeztek meg minden csapat számára. Szerintem számunkra ez is bőven elég volt, hiszen a Vikings három vereséggel zárta a felkészülési időszakot. A Broncos-tól, nagyon, a Colts-tól és a Chiefs-tól már kevésbé, de kikapott a Vikings együttese, Mike Zimmer nem is volt maradéktalanul elégedett.
A denver-i meccs után például azt mondta, hogy eléggé törnie kell a fejét, hogy bármiféle pozitívumot találjon az ő irányította csapatban. Nem is csoda, hogy kiborult az edző, a 33 bekapott pont mellett, csak két mezőnygóllal tudtunk feliratkozni az eredményjelzőre. A pozitívum, talán AJ Rose futónk teljesítménye volt, aki 100+ yardot teljesített a meccsen, de ennyi.
A Colts ellen igazából mindkét fél részéről kínszenvedés volt a meccs akár csak végignézése is 12-10 arányban a Colts javára osztoztak a pontokon.
A közönségre nem lehet panasz, hiszen mindkét meccsen több, mint 66 ezer ember látogatott ki a US Bank Stadium-ba, rajtuk nem múlott.
A Chiefs ellen, amiről azt hittük ezek után, hogy nagyon le fognak alázni, a végére csak három pontos különbséggel kaptunk ki és végre szereztünk egy offense TD-t is. Ám nagyon nagy ujjongásra itt sincs alkalmunk, a védelem borzasztó, a támadójáték harmatgyenge volt.
Persze a csoportból a többi csapat is csak szenvedett, mondjuk a Bears nyert két meccset, de a Lions és a Packers is három vereséggel zárta le ezt az előszezont.
Lehet mondani, hogy altattunk és majd a szezonban végig gázolunk mindenkin, de nem úgy tűnik, hogy a Minnesota fanatikusainak ilyen élményekben lesz része. Persze várjuk ki a végét, láttunk már karón varjút.
A szezon majd jövő héten indul, elsőre a Cincinnati Bengals ellen fogunk szerepelni méghozzá idegenben.
fotó: vikings.com