Nyomás alatt a Vikings edzői stábja a playoff részvétel miatt, ultimátum Zimmer-nek?

Nem él könnyű napokat a Minnesota Vikings edzői stábja, akik alatt mostanában kezd forrósodni a kispad.

Nem indult túl fényesen az idei év. Lehet itt belemagyarázni a dolgokba, de a 0-2 az 0-2 marad, akármennyire is csűrjük csavarjuk a dolgokat és ezt már a tulajdonosok sem nézik feltétlenül jó szemmel.

Most jött napvilágra a hír, miszerint már a 2019-es idény után meg akartak válni Mike Zimmer-től, annak ellenére, hogy 10-6-os mérleggel zárt a csapata és a playoffban azon az emlékezetes meccsen elgyőzték a Saints együttesét.

Ennek ellenére hosszabbítottak vele, de most már más lehet a helyzet. Zimmer mutatnia kell valamit, hiszen nyolcadik éve edzi a csapatot és igazán kiemelkedőt nem tudott letenni az asztalra. Pedig volt neki kiváló futója, kiváló elkapói és irányítója, több is, mégis elmaradtak az eredmények. Ezt elégelhették meg a vezetők és most állítólag kikötötték, ha idén nincs playoff, akkor változásokra van szükség a csapatnál.

Ebből levezetve az idei rájátszástól való távolmaradásunk egyet jelentene Mike Zimmer menesztésével és az edző stáb drasztikus átalakításával.

Amúgy sem egyszerű a helyezet, sokan úgy vélik, idén Mike Zimmer lehet az első olyan vezetőedző, akinek megköszönik az eddigi munkáját a kenyéradójánál.

Mike Zimmer eddig 114 meccsen irányította a Minnesota együttesét, a mérlege pedig 64 győzelem mellett, 49 vereség és 1 döntetlen. Ezek alatt a meccsek alatt sok dolog nehezítette az edző dolgát. Itt van például az irányító kérdés. Bridgewater és Bradford sérülés miatt nem tudott nagyon érvényesülni a csapatnál, majd a Keenum-al töltött idény után lemaradtunk az irányítóról. De a Cousins éra megérkezésével ez állandósulni látszott, a QB kérdés megoldódott, mégha ez nagyon sokba is fájt a csapatnak. De ez sem hozott átütőerejű változást, sorra maratunk le a rájátszásokról.

Dennis Green óta Mike Zimmer a leghosszabb hivatalban lévő Vikings edző. De úgy tűnik ez sem lehet elég indok arra, hogy már elkényelmesedjen az ember, a tulajdonos türelme elfogyhatott. Ezzel talán némi nyomást gyakorol a vezetőedzőre, akinek a borzalmas szezonkezdet után van mit faragnia a csapatán. Megteheti ezt a legjobb környezetben, hiszen a Vikings sorozatban három meccset játszik hazai pályán, igaz a Seahawks-Browns-Lions elleni trióból nehezen néz ki a mérleg megfordításának lehetősége.

fotó: GettyImages

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.