Beharangozó 3. hét: SEAHAWKS – VIKINGS

Újra vasárnap, így újra Vikings meccs, ami reméljük jobb véget fog érni, mint az első két héten, de ehhez ma nagyon összeszedett és kiemelkedő teljesítményekre lesz szükség.

Most vagy soha pillanathoz érkezett a Vikings, ami viszont elég szomorú, hogy már a harmadik héten itt tartunk. Ma ugyanis csapatunknak mindent meg kell tenni a győzelemért, sőt győzni kell, mert ellenkező esetben már most le kell mondani a rájátszásról szőtt álmainkról. Persze matematikailag még egy újabb vereség esetén is van lehetőség, de ez a lehető legminimálisabbra fog csökkenni.

Nem lesz egyszerű a feladat, Russell Wilson ellenünk még soha nem vesztett el találkozót, eddig öt meccséből minden alkalommal győztesként vonulhatott le a pályáról. Nem lesz egyszerű feladat már csak azért sem, mert jelentések szerint, Dalvin Cook kihagyja a mai találkozót bokasérülés miatt. Cook már a héten sem vett részt az edzéseken, de reméltük csak elővigyázatosságból. Most viszont egyre jobban úgy tűnik, ő ma kimarad. Ezt mutatja az is, hogy felhoztuk a gyakorlócsapatból Ameer Abdullah-t is.

A CB sorunk nem túl acélos, Peterson még csak-csak, de Breeland elég felejthető teljesítménnyel rukkolt elő eddig. Most viszont egy elég eredményes elkapó párossal, a Lockett-Metcalf duóval kell farkasszemet nézniük, Wilson ma nagyot mehet az amúgy sem gyenge passzjátékával.

És az a helyzet, hogy nem igazán tudunk most olyan egységet vagy területet mondani a csapaton belül, ahol a Seahawks-on fogást tudnánk találni. A támadófalunk nem túl acélos Cousins gyakran menekülésre kell, hogy fogja.

Akkor lehet esélyünk, ha sok pontot tudunk szerezni és valami csoda folytán, nem úgy, mint egy hete.

Meglátjuk mi lesz, bízzunk abban a srácok fejben és persze a pályán is összeszedik magukat és átérzik a súlyát annak, amit a mai meccs jelenteni fog. És tetszik vagy nem tetszik most már az edzőjükért is játszanak valamilyen szinten, mert Zimmer alatt inog a kispad. Nem azt mondom, hogy ettől majd megint nagyon stabil lesz, de valamelyest elvonulnak a viharfelhők. A meccs magyar idő szerint este 22:25-kor kezdődik. SKOL!

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.