Régi ismerős látogat el most hozzánk, ugyanis a volt támadó és special team koordinátorunk Kevin Stefanski és Mike Priefer vezette Cleveland Browns lesz a vendégünk az idei szezon negyedik játékhetében.
Legutóbbi találkozásunkkor a Vikings magabiztosan hozta le a meccset, akkor 33:16 arányban tudtunk nyerni. Sőt ezt a győzelmet páran személyesen is átélhették, mert az a találkozó London-ban volt.
A mai viszont Minnesota-ban lesz a mi várunkban, amit jó lenne megvédeni. Két nagyon hasonlóan játszó csapat fog találkozni éppen ezért szoros meccs várható. Múlthéten láthattuk, hogy ha bevonjuk a tight end-et a játékba akkor nagyon dinamikus lehet az offense. Conklin 7 elkapással vitte előre a támadókat, de Thielen 6 és Jefferson 11 elkapása is nagyban segített minket. Nem utolsó sorban, mindhárman szerzetek egy-egy hatpontost. Ebből is látszik, hogy tényleg van értelme nálunk a TE játéknak, ami az utóbbi időben gyakran a majd ő blokkol és jól van úgy sémára állt rá. Itt még meg kell említeni, hogy a Thielen-Jefferson páros a 2020-as idény kezdete óta a legeredményesebb elkapó páros a ligában, ők szerezték a legtöbb TD-t.
És ebben kell bíznunk, mármint a passzjátékban, mert bár Mattison tökéletesen játszott a Seahawks ellen, ráadásul Cook is visszatér ma, a Browns védelme nagyon leszedte a pályáról a Bears futójátékát egy hete. Igaz, a mi futójátékunk kicsit magasabb szintet képvisel csoportellenfelünknél, de akkor sem lesz egyszerű. Kiegyensúlyozott playhívás kell, de szerintem a passzoknak kellene dominálni ma hazai oldalon.
Ehhez viszont jó támadófalra lenne szükség, mert ellenkező esetben a Cleveland védelme szétszed. Ezt láthattuk az elmúlt játéknapon is, mikor az ohio-i defense kilenc alkalommal vágta földhöz a Chicago irányítóját, ebből Garrett egymaga. 4,5-t vállalt magára. Ezzel meg is ásták a sírják Fields játékának, aki 3,4-es yardátlaggal csak 68 yardot volt képes passzolni, nem is mentek sokra vele. Cousins azért már szint. Eddig eladott labda nélkül 300+ yardos meccsenkénti passzolt átlaggal és 8 TD-vel az egyik legeredményesebb irányító a ligában. Képzeljétek el, ha még rendes fal is lenne előtte.
Átnézve a labda másik oldalára amitől nekünk igazán tartanunk kell, az nem feltétlen Mayfield tündöklése, hanem a futójáték. A Chubb-Hunt páros ligamásodik a futott yardot tekintve, a Chicago-t is bőven 200 yard felett futották le. És itt lehet az, ahol nagyon meg tudnak futni, illetve hát fogni, mert emlékezzünk csak egy hete a Seahawks is nagyon könnyedén termelte a yardokat a földön. Ráadásul a ligának nem az élmezőnyébe tartozik a védelmünk, sokkal inkább a másik végébe. Ez a sok bekapott pontnak és a rengeteg yardnak is köszönhető. De mit is várunk el egy védőkoordinátorból lett vezetőedzőtől.
A sok szájtépésnek is vége egyszer, ennek most mindenképp. Lássuk, hogy mire megyünk a szezon negyedik játékhetén. A meccs magyar idő szerint 19 órakor kezdődik, bízzunk abban, hogy ezen a meccsen is pozitív irányba befolyásoljuk a playoff részvételi esélyeinket. SKOL!